A vállalat március elején megjelenő Ryzen 7 chipjétől nagyon sokat várnak.

Közel fél évtizedes fejlesztést követően fog a jövő hónapban piacra lépni az AMD Ryzen 7 nevű lapkája. A kifejezetten asztali számítógépekbe szánt, Zen magra alapuló processzor a játszani szerető és a maximális számítási teljesítményre vágyó réteget célozza, közölte a gyártó.

4 GHz-es tempóval

Négy évvel ezelőtt azzal a céllal fogtunk Zen processzormagunk fejlesztésébe, hogy példa nélkül álló teljesítménynövekedésről számolhassunk be és visszahozzuk a választási lehetőséget és az innovációt a nagy számítási teljesítményt igénylő számítógépek piacára, nyilatkozta Lisa Su, az AMD vezérigazgatója. Su elárulta, hogy március 2-án válik elérhetővé a termék, a játszani szeretők a következő hónap elejétől tapasztalhatják meg, mire képes a Zen működés közben.

A 330-500 dollár közötti áron forgalomba hozni tervezett lapkák órajele 3 és 3,6 GHz között skálázódik, de a csúcsmodell turbó órajele egészen 4 GHz-ig felfuthat. Kardinális kérdés a fogyasztás, hiszen az AMD lapkái már jó ideje küszködnek ezzel a problémával. Nos, az 1700-as modell TDP-je 65 watt a gyártó állítása szerint, a két nagyobb testvére (1700x, 1800x) pedig 95 wattos fogyasztási értékkel rendelkezik.

A tegnaptól előrendelhető lapkák több mint 180 gyártó kínálatában jelennek meg. 8 maggal rendelkeznek, magonként két szálas utasításvégrehajtással (tehát összesen 16 threaddel), illetve velük együtt mutatkozik be az új, AM4 platform is. Az AMD állítása szerint, a demók és a tesztek alapján a Ryzen 7 1800X a világ legnagyobb teljesítményű nyolcmagos asztali processzora, a Ryzen 1700 pedig a világ legkevesebbet fogyasztó nyolcmagos, asztali felhasználási környezetbe szánt processzora.

Új hűtési megoldásokról is beszámolt a gyártó; az eredeti, 2016-ban útjára bocsátott Wraith hűtők továbbfejlesztésével létrejött Wraith Spire és Wraith Stealth a vállalat szerint megbízható és halk módon tartja alacsonyan a lapkák hőmérsékletét. Az AMD állítása szerint előbbi a Ryzen 1700-ra csatlakoztatva egészen csendes hűtést biztosít: 32 decibeles működési hangerőt jelölt meg a vállalat.

Újra kiéleződik a küzdelem?

Hiába érte el elsőként az 1 GHz-es órajelet az AMD Athlon processzorával még 1999-ben, ezt a sikert hosszú távon nem tudta elsőségének megtartására fordítani. Érthető is, hiszen legnagyobb riválisa, az Intel olyan anyagi és szellemi erőforrások felett rendelkezik, mellyel nagyon nehéz versenyezni (igaz, mobil fronton meg az Intel is nehezen rúg labdába).

Az újabb és újabb architektúrák kiadásával, a fejlesztési költségek kényszerű alacsonyan tartásával az AMD lapkái apránként leszorultak a high-end tetejéről, napjainkban inkább a belépőszinten és a középkategória alján találunk AMD-s lapkákat. A közép tetejét és a legnagyobb számítási igényeket kiszolgáló szegmenst egyértelműen az Intel dominálja.

Többek között ennek is köszönhető, hogy a vállalat Tick-tock stratégiája lelassult; erős versenytárs híján nincsen égető szükség a feszített ütemű fejlesztésekre. A Ryzen megjelenésével remélhetőleg változni fog az összkép.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.