Legalább öt, de inkább tíz évet kell várni arra, hogy napjaink egyik legfelkapottabb technológiája széles körben elterjedt fogyasztói termék legyen.

Legalább öt, de inkább tíz évet kell várni arra, hogy napjaink egyik legfelkapottabb technológiája széles körben elterjedt fogyasztói termék legyen. Legalábbis erre jutott az amerikai Gartner legújabb elemzésében, amely a három dimenziós nyomtatás különböző vetületeinek elterjedését vizsgálta.

Nem időszerű

Hiába foglalkozik sokat a témával a sajtó, a technológia, az árképzés és az igény sem alkot egyelőre olyan szerencsés csillagzatot, amely lehetővé tenné a 3D-nyomtatók tömeges, otthoni célú felhasználását. A Gartner alábbi, úgynevezett Hype-görbéjén is jól látszik, hogy jelenleg kapja a technológia a legfelfokozottabb figyelmet, ugyanakkor a tényleges elterjedésre valószínűleg legalább öt, de az is lehet, hogy tíz évet kell várni.

Jelenleg körülbelül 40 cég készít professzionális célra szánt 3D-s nyomtatókat, miközben a fogyasztói réteget nagyjából 200, zömében startup jellegű vállalkozás igyekszik elsőként megfogni. Utóbbiak már néhány száz dollárért is kínálnak működőképes modelleket, ám a Gartner szerint ez az ár is túl magas ahhoz, hogy az otthoni felhasználók körében érzékelhetően elterjedjenek.

A becsült 5-10 évnél is többet kell majd várni arra, hogy például oktatásban felbukkanjanak az ilyen eszközök, mint ahogy az sem holnap lesz, amikor már tekintélyes méretű tárgyakat is elő lehet majd állítani a megfelelő méretre duzzasztott 3D-s nyomtatókkal.

Az üzlet az üzlet

Teljesen más a helyzet azonban például a versenyszférában. A technológia üzleti célú használata már most is gőzerővel zajlik. Elsősorban a tervezést, fejlesztést megkönnyítő korai prototípusok készítése tart már érettebb fázisban. Ráadásul ez az elkövetkezendő években csak terjedni fog, mivel az egyre olcsóbb és egyre fejlettebb végterméket előállítani képes eszközök beszerzése elhanyagolható költségek mellett képes a munkafolyamatokat jobbá, gyorsabbá vagy olcsóbbá tenni. Az elterjedést segíti, hogy szaporodnak azok a cégek is, amelyek bérnyomtatást vállalnak.

A másik terület az egészségügy, ahol már most jelen van a technológia. Gyógyászati segédeszközöket, implantátumokat már elkezdtek alkalmazni, és a hagyományosan óriási költségekkel működő orvostudományban könnyen meg lehet indokolni pénzügyi oldalról is az újítás szükségességét. Ezen a területen is gyors elterjedés várható - legalábbis a megfelelő gazdasági háttérrel rendelkező országokban. Az egyik legérdekesebb terület az emberi (pót)szervek nyomtatása. Erre már most vannak kezdetleges kísérletek, de vélhetően csak valamikor a következő évtizedben válik ténylegesen alkalmazható eljárássá.

Piaci hírek

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.