A Silent Power hőelvezetési megoldása a legfurcsább, amivel eddig találkoztunk.

A számítógép működésének zaja olyasvalami, amihez az ember már évek óta hozzá szokott, ennek ellenére vannak még olyan fejlesztők a világon, akik küzdenek e jelenség ellen. A működés közbeni zúgás elsősorban az aktív hűtésért felelős ventilátorok miatt alakul ki, ezért több megoldás született már, ami igyekszik a forgó alkatrészeket kiiktatni és e mellett továbbra is hatékony hűtést biztosítani.

Rézből van a hab

A német Silent Power is hozzátette a magáét a témához, de ezt olyan bizarr formában, amilyet még nem láttunk. A cég ötlete az, hogy az egyébként kis méretű számítógép ház tetejére egy rézből készült hab réteget helyez el, ami az anyag természeténél fogva (kis méret, mégis hatalmas felület) tökéletes hőelvezetést biztosít.

A réz messze a legjobb anyag erre a célra, hiszen a megszokott módszerekhez képest 500-szor jobban vezeti a hőt, így bármilyen célra is használjuk a gépet, nincs szükség aktív hűtésre, ergo a gép tökéletes csöndben látja el az akár nagyobb teljesítményt igénylő feladatokat is.

Silent Power: kompakt és rendkívül furcsa

A készítők azt állítják, hogy a por képződéstől sem kell tartani, mert ugyan a finom szennyeződés valóban meg tud ülni a réz tömb belsejében, de azt egy porszívó segítségével könnyedén el lehet távolítani.

A különböző színekben, és konfigurációkban elérhető PC a mostanában oly gyakori közösségi finanszírozás keretében valósulna meg, amennyiben elegendő érdeklődőt toboroznak. Ehhez azonban nem a megszokott csatornákat (Kickstarter, Indiegogo) veszik igénybe, hanem egy PayPal számlára várják a támogatásokat ahhoz, hogy összejöjjön a 45 ezer eurós cél összeg és meg tudják kezdeni a gyártást.

Nem olcsó mulatság

A tökéletesen halk, extrém hűtéssel ellátott gépek világa nem éppen olcsó, ezért a legolcsóbb verzió is 700 euró (218 ezer Ft), amiért egy 8 GB RAM-mal és egy 500 gigás SSD-vel (és persze a réz hűtéssel) felszerelt gép jár, a legdrágább verzió pedig 1160 euró (kb. 360 ezer Ft), amihez már 16 GB RAB és 1000 gigabájtos SSD jár. 

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.