A dolgozók tiltakoznak, ám a cégvezetés nem látja jövedelmezőnek az üzletágat. 1300 dolgozó érezheti magát veszélyben.

Hamar végigfutott a német sajtón a hír, miszerint a Lufthansa Systems árulja infrastruktúra üzletágát. A német konzervatív napilap, a Franfurter Allgemeine Zeitung értesülései szerint az eladás mögött az üzletág rossz jövedelmezősége áll.

Az üzletág dolgozói tiltakoztak, féltve állásukat. Simone Menne gazdasági vezérigazgató-helyettes, aki egyben a cég felügyelőbizottságának is a tagja úgy nyilatkozott, azonban úgy véli, sokkal biztosabb helyzetbe kerülnek a dolgozók, ha sikerül olyan vevőt találni, amellyel a munkahelyek megőrzéséről is meg tudnak állapodni.

A Lufthansa Systems a hónap elején jelentette be, hogy három üzletágra választja szét tevékenységét: az Airline Solutionsre, az Industry Solutionsre, valamint az infrastruktúra és adatközpont üzletágra. Ez utóbbi körülbelül ezer embert foglalkoztat Németországban, valamint további 300-at külföldön call centerekben. Az értékesítés azonban csak ez utóbbi részleget érintené.

Menne azzal indokolja az értékesítést, hogy az sokkal jobb kézben lenne egy olyan cégnél, amelynél megvan a megfelelő kompetencia a fejlesztésekhez és az üzemeltetéshez. Jelenleg három cég, az IBM, a HP és a francia Atos érdeklődik az üzletág iránt. Korábban egyébként a T-Systems is tárgyalt a Lufthansával az üzletág átvételéről.

Az eladás a budapesti leányvállalatot valószínűleg kevésbé érintené, mivel az itteni, mintegy 800 főt foglalkoztató központ elsősorban fejlesztésekkel és teszteléssel foglalkozik.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.