A Microsoft készülékei több fontos funkcióval gazdagodnak és a kamerák is javulnak.

A Microsoft még szeptemberben jelentette be a Lumia készülékekre szánt Denim frissítés érkezését. A Windows Phone-on több szempontból sokat javító upgrade a napokban bizonyos kínai modelleken már megjelent, az európai körre azonban csak jövőre számítottunk.

Jön már, jön már

Többen is arról számoltak be, hogy a frissítések elindultak, így már a magyar Lumia tulajdonosok is számíthatnak rá, hogy egy Denimet is kapnak a karácsonyfa alá. A Microsoft korábban egy szép hosszú listában már részletezte, hogy az egyes országokban mely szolgáltatói és független készülékek kapják meg a csomagot, a Windows Central munkatársai azonban azt is összeszedték, hogy a cikk írásának pillanatában mely típusokra érhető el.

A Denim újdonságai közé tartozik a Cortana kiterjesztése az Egyesült Királyságra, Kínára, a mappák létrehozásának lehetősége, a testre szabható nyitóképernyőt létrehozó App Corner, az SMS-ek összevonása és továbbítása, az ébresztőóra szundi idejének állíthatósága (Köszönjük!), vagy a publikus WiFi használatakor aktiválható, az adatbiztonságot növelő felhasználói VPN.

A Denim másik erőssége a kamerákkal függ össze, azonban az ide tartozó újdonságok csak bizonyos Lumia készülékekre jelenik meg a hardveres feltételek miatt. A Lumia 730/830/930/1520 tulajdonosai abban a szerencsés helyzetben lesznek, hogy a kamerát vezérlő szoftver megkapja a Lumia Camera nevet (korábban Nokia néven futott), és egyben sokkal gyorsabbá válik a fotózás folyamata.

A fényképezés újra szép lesz

A képalkotáshoz kapcsolható új funkció még a Moment Capture, amivel a 4K felbontású videófelvétel kockáiból 8,3 megapixeles állóképeket menthetünk ki. Ehhez hasonló a Rich Capture, a Glance Screen, illetve úgy általában a képfeldogozó folyamatok és ezzel együtt a képek minőségének javítása. Érdemes figyelni a hazai Lumiák szoftverfrissítés menüjét, mivel a Denim letöltése után akár ilyen minőségű fotók is készíthetők a telefonokkal:

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.