Az idei fejlesztői konferencia egyik fő témája a virtuális valóság lehet.

Egyre forróbb a virtuális valóság, illetve az arra épülő termékek és szolgáltatások témája. A Samsung az Oculus partnerségében elkészített és már piacra is dobott Gear VR szemüvegével megadta a lökést a piacnak, aminek következtében a legnagyobb szereplők is aktívan foglalkoznak a kérdéssel. Az Apple aktív munkaerő toborzása utal erre, a szolgáltatók is készülnek a technológiai váltásra, és persze a Google sem maradhat ki a jóból.

Jön a Nexus VR?

Olyannyira nem, hogy a vállalat a tavalyi I/O konferencián már bemutatta a papírból hajtogatható, kezdetleges VR szemüveg második, javított verzióját, ami alapján számos cég elkészítette a saját kiadását. A Cardboard (lásd nyitókép) megmutatta, hogy nincs feltétlenül szükség méregdrága hardverre a VR élmény eléréséhez, ennek ellenére a Google alaposan ráfekszik a témára és egy dedikált eszköz bemutatására készül.

A szemüveg a korábban említett Gear VR konkurenseként szállna harcba a vásárlók kegyeiért. Ebből következik, hogy már nem papír, hanem műanyag felépítésű lesz, fejlettebb szenzorok kerülnek bele és a Financial Times információi szerint a lencsék is magasabb szintet képviselnek majd, mint a Samsungé. A legnagyobb előny azonban mégis az lehet, hogy a Google szemüvege várhatóan sokkal több androidos mobilt támogat majd, ami nagy előrelépés ahhoz képest, hogy a Gear VR csak a csúcs Galaxy készülékekkel együtt használható.

Papírmunka: a Cardboard már 5 millió felett jár

A szemüveg a Google idei fejlesztői konferenciáján (májusban) mutatkozhat be, szeptemberben pedig már piacra is kerülhetnek az első példányok. A szemüveg a mobilok és tabletek esetében már évek óta alkalmazott Nexus márkanév alatt jelenne meg, ami aztán a későbbiekben több gyártói partner csatlakozását tenné lehetővé. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Google a szemüveg specifikációit, követelményeit készen adná át a partnereknek, akiknek ezt a szokásos módon be kellene építeniük a termékükbe.

Szoftveresen is megalapozzák

A Google-ről van szó, így a vas mellett várhatóan szoftveres területen is sok újdonságra számíthatunk. A FT úgy tudja, hogy a konferencián a virtuális valóság alapú alkalmazásokat kiszolgáló Android VR oprendszer is bemutatkozik. Sőt, az új infók arra engednek következtetni, hogy ez nem egy szokásos app lesz (ahogy pl. a Gear VR esetében), hanem az alap Androidhoz is kínál majd VR kompatibilitási módot, így a fejlesztőknek sokkal több lehetőségük lesz portolni az applikációikat, vagy újakat létrehozni.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Google pontosan milyen árkategóriában gondolkodik, de valószínűleg ők is ismerik azokat az elemzői vélekedéseket, mely szerint az igazi VR robbanás kizárólag megfizethető eszközökkel érhető el. A Google Cardboardból eddig világszerte több mint 5 milliót értékesítettek, azaz a VR világával jó viszonyban lévő vásárlói réteg már megvan, akik az elmúlt bő másfél évben 25 milliónál is több alkalommal telepítettek virtuális valósággal összefüggő appokat. A Google idei I/O konferenciáját május 18-20. között rendezik meg a cég székhelyének közelében, Mountain View-ban.

Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.