Partneri megállapodást kötött a hálózati eszközök specialistájával az Apple. A cél az almás termékek munkahelyi teljesítményének felturbózása.

Folytatja a szövetségesi hálózat kiépítését az Apple. A partnerségek célja, hogy a cég termékei nagyobb szerepet tudjanak kiharcolni a vállalati környezetben.

Optimalizált hálózat

A cupertinói gyártó és a Cisco hétfőn jelentették be azt az új együttműködést, amelynek keretében utóbbi hálózati eszközeit megpróbálják kifejezetten az iPad és az iPhone igényeire optimalizálni. A hálózati és telekommunikációs termékek piacán erős Cisco szakértelmét kihasználva a felek azt remélik, hogy az inkább magánfelhasználásra vásárolt Apple-készülékek újabb szervezetekhez tudnak majd bekerülni.

A partnerség részleteiről egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy az optimalizálási erőfeszítés a mobil eszközöktől a cloud szolgáltatásokon át a helyben telepített megoldásokig minden lehetséges területet felölel. Így az iOS-en futó készülékek összecsiszolódhatnak többek között a Cisco videokonferencia-megoldásával, a Telepresence-szel és az olyan kollaborációs eszköztárral, mint amit a WebEx és a Spark nyújt.

Mint minden közös munka, ez is megköveteli, hogy mindkét fél jól járjon az üzlettel. Erre első ránézésre van is esély, hiszen az Apple könnyeben tud új megrendelésekhez jutni a Cisco már meglévő, széles üzleti ügyfélkörét célozva. A másik oldalon pedig olyan megállapodásokban lehet bízni, amelyeknél a végső lökést pont az adja, hogy például a vezérigazgató által kedvelt iPad tökéletesen alkalmassá válik a munkavégzésre, amennyiben Cisco hálózat szolgálja ki.

Nem az első

Az Apple-nél nem ez volt az első ilyen jellegű megállapodás az elmúlt időszakban. A cég folyamatosan keresi a lehetőséget a vállalati szegmens meghódítására. Ugyan az iPhone-okból sosem látott rekordokat döntenek, ám az almás táblagép immár bő másfél éve szenved, és negyedévről negyedévre rosszabb eredményeket produkál. Ennek a folyamatnak a megállítását, majd megfordítását remélik Cupertinóban a céges letámadástól.

Az Apple egy éve kötött partnerséget az IBM-mel, hogy közös fejlesztéssel a vállalatok működését segítő mobil alkalmazásokat dobjanak piacra. Az első fecskék egy kicsit ugyan késtek, de idén útjára indult a MobileFirst platform, amely különböző iparágak igényeire szabott alkalmazásokat takar. Alig néhány hete pedig arról lehetett hallani, hogy egy félig-meddig titkos szövetségi hálózat van kiépülőben külső appfejlesztőkkel. Ez a kezdeményezés a korábban említettek szemben nem a nagyobb vállalatokat, hanem inkább a néhány fős kisebbeket célozza.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.