A hazai internetezők egyre inkább online megoldást keresnek, ha elintézni valójuk akad.

Az eNET és a Magyar Telekom Jelentés az internetgazdaságról kutatássorozatának legfrissebb darabja a hazai ügyintézési szokásokat vizsgálta. Az internetező felnőttek között végzett felmérés jól kirajzolja, milyen nagy hatással van mindennapjainkra a technológia.

A digitalizáció hatásával kiemelten foglalkoznak május 5-6-án a CIO Hungary előadásai. Hamarosan elkészül a konferencia teljes programja.

Ha már lógnak rajta, használják is

A magyar netezők többsége gyakran és számos területen használja az online ügyintézési formákat. A megkérdezettek 43 százaléka ha csak lehet, a világhálón oldja meg a teendőit, és további 20 százalék inkább ezt választja, azaz a magyar internetezők kétharmada átszokott. A személyes ügyintézést tízből ketten, a telefonost tízből egy preferálja. Bár a kutatás készítői utóbbit meglepően alacsonynak találják, a magunk részéről teljesen megértjük, hiszen egy átlagos magyar telefonos ügyintézés 20-30 percnyi várakozásból, reklámhallgatásból és a menüpontok közötti reménytelen váltogatásból áll.

 

 

Az elintézendő teendők listáját a banki tranzakciók jelentik, de minden második válaszadó online reklamál, jelent be mérőállást vagy éppen kérdezi le közüzemi számlaegyenlegét. Jelentősnek mondható a biztosítások netes kötése - köszönhetően például annak, hogy a kötelező felelősségbiztosítási ajánlatok között a legegyszerűbben így lehet válogatni. Figyelemre méltó az az adat is, miszerint a netképes lakosság harmada már nem a postára megy, ha eljön az adóbevallás ideje.

Egyelőre a nagyobb képernyő az úr

Az online ügyintézés elsődleges eszköze még mindig leginkább az asztali és hordozható számítógép – az internetezők fele ezeken intézi ügyeit. Azonban az okostelefonok térnyerése ezen a területen is megmutatkozik, hiszen a megkérdezettek harmada mobiljával is szokott intézkedni. Táblagépet minden kilencedik hazai netező használ ügyintézésre.

 


Az online ügyintézők túlnyomó többsége (93%) böngészőt használva végzik az ügyintézést, de közben már egyre markánsabban körvonalazódik azok csoportja, akik alkalmazásokból oldanak meg teendőket. Utóbbiak aránya eléri a 36 százalékot és nem meglepő módon elsősorban a mobil eszközöknél jellemző. Az okostelefonoknél az alkalmazáson keresztüli ügyintézés aránya már meghaladja a bőngészős változatot (25 vs 23%).

Mind a böngészőn, mind az applikációkon keresztüli ügyintézés esetében használóinak legfontosabb elvárása, hogy személyes adataik biztonságban legyenek. Fontos még, hogy könnyen áttekinthető és mindig elérhető legyen, és ha bármilyen probléma merül fel az ügyintézés során, azonnali visszajelzés érkezzen. Kevésbé fontos elvárás, hogy ne csak internetes, hanem telefonos help-deskkel is rendelkezzen, az ügyintéző felület szépsége pedig csak hab a tortán: hat tényező közül átlagosan az ötödik helyre tették.

Közösség & HR

Nagy előrelépés a beszédértésben

A mesterséges intelligencia egyre közelebb kerül ahhoz, hogy úgy értelmezze az emberi beszélgetéseket, ahogyan azt mi tesszük.
 
Az Európai Unió adatvédelmi rendelete több éves huzavona után idén végleges formát öltött. Ezúttal az eddigi szabályozástól való eltéréseket, újdonságokat vesszük górcső alá.

a melléklet támogatója a KÜRT Zrt.

A VISZ az Infotér konferencián tárgyalta ki az IT-szakma képzési és munkaerő-piaci problémáit oktatási szakértők és cégvezetők segítségével.

2 millió forinttal díjazza a VISZ a legjobb középiskolát

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Pontosabban már előállt az Enterprise Advantage nevű lehetőséggel, de csak a jövő évtől lehet használni. Hatását Nagy Sándor (IPR-Insights) foglalta össze.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2016 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.