A korai őszi dátum biztos, az viszont már nem, hogy mit jelenthet be az Apple. A 4,7 hüvelykes iPhone 6 szinte garantált, míg nagyobb testvére valószínűleg késik.

Egy hónap sincs hátra az Apple szokásos őszi nagy, "bejelentős" médiaeseményéig, de azt még mindig nem lehet biztosan tudni, pontosan mi kerül terítékre szeptember 9-én. A legvalószínűbb változat szerint a 4,7 hüvelykes iPhone 6 lesz a főszereplő, míg a pletykált 5,5-ös nagyobb testvér egy ideig még a garázsban marad.

Gurítanak egy hatost

A pletykák folyama már januárban megindult. Az akkori értesülésekből már ki lehetett olvasni, hogy a hagyományos iPhone-méret mellett ezúttal érkezik egy nagyobb, phablet-kategóriás modell is. Az év eleji hírekben ugyan még 5,7 hüvelykes kijelzőt emlegettek, de a hónapok múlásával ez némileg összement, és ma már szinte biztos, hogy 5,5-es lesz a cég nagyobb, hatodik generációs telefonja.

Állítólag ilyen lesz az új készülék (forrás: Apple.club.tw)

A mindig nagy kétkedéssel fogadott kémfotók sem maradhattak el. Ebből egyébként jutott mostanra is, hiszen a tajvani AppleClub a fenti képeket posztolta pár napja. A hónapok során napvilágra került fotók egyébként mutatnak némi eltérést a formavilágot, designt illetően, tehát ezekből nem feltétlenül lehet összerakni, miről is fog lehullani a lepel szeptember elején.

Gyártási gondok

Abban is szinte minden forrás egyetérteni látszik, hogy az 5,5 hüvelykes változat szinte biztosan nem fog szeptemberben elrajtolni. A készülék gyártásával kapcsolatban érkeztek hírek problémákról, amelyek miatt legkorábban november közepére várják a phablet indítását. Más források szerint a gyorsabb processzorral és optikai képstabilizátorral szerelt nagyobb iPhone 6 akár jövő tavaszra is csúszhat.

A normál méretű új almás okostelefon viszont szeptember 9-én debütál. Azt követően pedig nagyjából másfél hét múlva kerülhet a boltokba a 4,7-es iPhone 6. Amelyről egyébként a kínai kreativitás már el is készítette a saját verzióját.

Kettőből egy?

Az Apple egyébként nem először kísérletezik több iPhone-változattal a piaci igények nagyobb lefedésére. Legutóbb egyszerre érkezett a csúcskategóriás iPhone 5s és a vidám színekbe öltöztetett, olcsóbb 5c. A nyitás az alacsonyabb kategória irányába azonban nem hozott átütő sikert. Az 5c iránt megmutatkozó lanyha kereslet miatt gyorsan vissza kellett fogni a gyártási kapacitásokat.

Ha minden igaz, most elcsúsztatva érkezik a két testvér, ami talán jobb esélyeket kínál. Ugyanakkor a phablet, azaz az okostelefon és a táblagép közötti kategória teljesen terra incognita az Apple számára, így még a legalaposabb előzetes kutatások birtokában sem lehetnek biztosak a piaci reakcióban.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.