Ez is az Ignite-on jelentették be, de a frissítések listája már részletesen olvasható a Microsoftnál.

A tegnapi napra is jutott bejelenteni való a Microsoft vállalati konferenciáján: az OneDrive tárhelyszolgáltatás kapott egy nagyon alapos frissítést. A szolgáltatás másfél tucatnyi helyen módosult.

Ezen a pályán kétségtelenül a Google volt az úttörő, és sokaknak mind a mai napig a keresővállalat szolgáltatása a mérce. A később induló konkurenseknek ehhez a példához kellett legalábbis felnőni, ha meghaladni nem tudták. A Microsoft mostani frissítésével azonban nagyon beleerősített.

Mindent mindenhonnan

Fájlelőnézet: Nem véletlen, hogy a lista első helyére a Files on demand lehetőség került. Ez a Windows 10 Fall Creator frissítéssel vehető csak igénybe. A szolgáltatással több mint 270 fájltípust nyitható meg úgy  előnézeti módban, hogy nem kell hozzá az adott program. Akár egy Adobe Illustrator formátumú fájlba is bele tudunk nézni anélkül, hogy lenne Illustratorunk. A éehetőség egyébként webes appból már eddig is elérhető volt, de asztali környezetben fontos újdonság.

Kicsit más tészta, de részben ide tartozik, hogy webes felületen is meg lehet nyitni úgy Zip tömörítvényeket, hogy megnézhessük a tartalmát.

Automatikus fiókkonfiguráció: Beépül az OneDrive-ba az Azure ADAL (Active Directory Authentication Library) automatikus fiókkonfigurációja, amely a beavatkozás nélkül felhasználó profiljához igazítva hoz létre OneDrive-fiókot.

Microsoft 365 Powered Device és az OneDrive házasítása. Az OneDrive fiók is megjelenik automatikusan azokon a Windows 10 RS3-as gépeken, melyek EMS (Enterprise Mobility + Security) menedzsment alatt futnak. A gépet a Windows Autopilot konfigurálja lényegében automatikusan az adott vállalat előírásainak megfelelőn. A Microsoft ennek ott látja az előnyét, hogy meghibásodás esetén percek alatt biztosítható a további munka egy gépcserével.

IRM (Information Rights Management) vagy DRM (Digital Rights Management) titkosítású könyvtárak szinkronizációja. Az OneDrive innentől teljes mértékben támogatja az ilyen könyvtárak szinkronizációját.

Megosztás Microsoft-fiók nélkül. Szintén újdonság a külső megosztás lehetősége. Az, akinek nincs Microsoft-fiókja, kap egy egyszer használható Azure belépőkódot, amivel hozzáfér a vele megosztott OneDrive-tartalmakhoz.

Javuló felhasználói felület és menedzsment

Az online szolgáltatások egyik kulcsa a felhasználói felület minősége. Ebben a Microsoft nem járt az élen. Most azonban... A Microsoft szerint áttekinthetőbb lett a felület. Arra helyezték a hangsúlyt, hogy a felhasználó gyorsan átlássa, milyen újdonságok vannak, miket osztott meg másokkal, és azokat ki nézte meg. Szintén az egyszerűség és praktikum jegyében frissült a megosztási felület. Szintén fontos, a munkát gyorsító újdonság, hogy lényegében egy kattintással elérhető bármilyen felületen a szerkesztési mód.

A OneDrive-ba került a MultiGeo szolgáltatás, amellyel akár egyénekre lebontva – azok fizikai helyéhez igazodva –  lehet biztonságot és vagy megfelelőséget érintő kérdésekben dönteni. Szintén biztonságot növelő újítás a Customer Key, ami arra da lehetőséget, hogy az ügyfelek saját privát kulccsal védje a felhőben tárolt adatait. Van File Restore funkció, amivel a tárhelyet egy korábbi állapota állítható vissza adatvesztés esetén.

A felügyelet egyébként sokkal átláthatóbb lesz, a OneDrive Admin Centerben jól nyomon követhetők az aktív fiókok, a fájlmozgások és az üzenetek is. A megosztási szabályok egyszerű csúszkával szabályozhatók.

Csábító lehetőségek

A Microsoft is hangsúlyt fektet azokra a szolgáltatásokra, melyek megkönnyíthetik az ügyfelek átállását OneDrive-ra. Ezt a Célt szolgálja a Self Service Migration Toolkit. Segítség azoknak, akik maguk szeretnék elvégezni az átállást. Megújult a mobilkliens felülete, és sokkal egységesebb képet mutat a webes felülettel a felépítése az az információk szervezése (például hogy hangsúlyozza a megosztott és a frissülő fájlokat).

Szintén csábító lehetőségnek szánhatta a Microsoft, hogy mostantól teljes mértékben támogatja az on-premise ügyfeleket Android platformon is.

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.