A dél-koreai gyártó a harmadik negyedévben majdnem megduplázta a profitját.
Hirdetés
 

Tegnap közzétette legfrisebb pénzügyi jelentését az LG Electronics. A cég elsősorban a felső kategóriás otthoni berendezések, televíziók értékesítéséből tudott a korábbinál sokkal kövérebb nyereséget hozni.

Az egyiknek sikerül...

A szeptember végével zárt negyedév legfőbb számai mind pozitív fejleményekről tanúskodnak. A dél-koreai gyártó forgama elérte a 15 200 milliárd wont, ami több mint 15 százalékkal több, mint az egy évvel ezelőtt elért szint. Az üzemi eredmény ennél is látványosabb növekedést mutat: az ezen a soron mutatkozó 516 milliárd won bő 82 százalékkal jobb adat, mint a 2017 harmadik negyedévében elért nyereség.

A világ második legnagyobb tévészállítójaként az LG-nek jól jött, hogy ez a szegmens kiválóan teljesített, miközben jól fogytak az egyéb, otthonra szánt eszközök és berendezések is. A sikeres trend azonban megtörhet, mert az Egyesült Államokban erős negatív hangulat uralkodik a keleti importőrökkel szemben. A Samsung mellett az LG is érintett abban a most folyó vizsgálatban, amely azt hivatott eldönteni, hogy a nagyteljesítményű mosógépek behozatal mennyire károsítja az amerikai piac más (hazai) szereplőit.

Nem ment viszont túl jól a cég mobilos üzletágának. A divíziónak immár zsinórban tizedszer kellett negyedéves veszteséget elkönyvelnie. A márka készülékei láthatóan nem bírják a nyomást, amelyet az alacsony árkategóriában a kínai riválisok, a prémium szegmensben pedig az Apple és a Samsung párosa fejt ki. Az eladási számokból úgy tűnik, hogy az LG legújabb zászlóshajója, a V30 sem ejtette ámulatba a nagyközönséget. Elemzői becslések szerint a részleg nagyjából 200 milliárd won veszteséget okozott.

A negatívumok láthatóan elhomályosították a pozitív fejleményeket, mert a jelentés közzétételét követően a cég papírja 2 százalékot estek a koreai tőzsdén, amely egyébként ugyanaznap összességében 1,6 százalékos pluszban zárt.

Megnyitják az okos otthon kapuját

Szintén a koreai gyártóval kapcsolatos hír, hogy a cég megnyitja okosotthonplatformját a külső fejlesztők előtt. A SmartThinQ API-jához előzetes jelentkezés után juthatnak hozzá a partnerek, akik ezt követően termékeiknél feltüntethetik a Works with SmartThinQ feliratott, ezzel jelezve, hog eszközük együttműködik az LG rendszerével.

A dolgok internetének egyre bővülő családját szaporító külső eszközök így lehetőséget kapnak a SmartThinQ applikációval való összekapcsolódásra, a mesterséges intelligenciával felvértezett Hub és a különböző Smart Sensor termékekkel történő együttműködésre.

Piaci hírek

Itt a legolcsóbb hazai havidíjas mobilnet

Tegnap írta alá a Vodafone a Digitális Jólét Alapcsomag program védjegyhasználati szerződését, aminek alapján az eddigi legolcsóbb havidíjas ajánlatot teszi azoknak, akik eddig anyagi okok miatt nem fizettek elő a világhálóra.
 
Hirdetés

Megújult a First Class csomag – uniós adatroaming akár 70 gigabájtig

A változtatásokkal az elsősorban üzleti ügyfelek igényeire szabott ajánlat még rugalmasabb, miközben a prémium jellege is megmarad.

A technológiai fejlődés jó, csak épp még az adatvédelmi kockázatok is nőnek vele. A vállalatoknak pedig ezzel kell valamit kezdeni a változó adatkezelési szabályozás miatt. Összegyűjtöttük, mire kell figyelni.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

Hirdetés

A CISPE adatvédelmi magatartási kódex szerint szolgáltat az Aruba

Az Aruba Cloud minden felhőszolgáltatása megfelel azoknak az előírásoknak, amelyeket az európai felhőinfrastruktúra-szolgáltatók szakmai szövetsége adatvédelmi magatartási kódexében rögzített.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.