InnoMax Díjjal jutalmazták a DLM Solutions Kft. egyedülálló testbeszéd-elemző fejlesztését, melyet táblagépeken használhatunk. (x)

Az értékesítésben ma már minden területen öldöklő a verseny. Nem nagyon maradtak monopolhelyzetet élvező cégek, különösen nem a kiskereskedelemben, így akár egy százalék előny is elegendő lehet a sikerhez. Ezt az előnyt hivatott megadni használójának az InnoMax pályázat 20-69 fős vállalkozások kategória díj nyertes fejlesztése. A DLM Solutions Kft. testbeszéd-elemző, értékesítés-támogató fejlesztéséről a cég ügyvezető igazgatója, Hámori Balázs számolt be.

Mi vezérelte Önöket a pályázat benyújtására? Milyen lehetőséget látnak az InnoMax Díj elnyerésében az DLM Solutions jövőjére nézve?

Hámori Balázs: Innovatív cég vagyunk, minden évben igyekszünk valami különlegessel előállni. Szívesen mérettetjük meg magunkat, különösen, ha egy országos hírű és elismertségű innovációs seregszemlén vehetünk részt, így az InnoMax Díjra már többször pályáztunk. Az első helyezés elnyerése visszaigazolás számunkra, hogy jó úton járunk, és bízunk benne, hogy a díjjal járó figyelem révén megoldásunk több szektorban is felkelti a vállaltok érdeklődését.

Mivel sikerült kiemelkedniük a száznál is több InnoMax pályázat közül? Mitől egyedülálló az Önök fejlesztése, a DLM Pulse?

H. B.: Tudomásunk szerint nem létezik hasonló alkalmazás a hazai piacon, és egyelőre külföldi példával sem találkoztunk. A rendszer igazi újdonság értéke a matematikai módszertannal kidolgozott döntési motorban rejlik, amely a bevitt testbeszéd jeleket a rendszerben található szabályok szerint kiértékeli, és ezek alapján következtetéseket von le. Ezeket a következtetéseket a rendszer magasabb szinten, csoportosan újra kiértékeli, és a pillanatnyi, illetve a korábbi hangulati értékek megjelenítésén túl ügyfélkezelési tanácsokat is ad a felhasználó számára.

Tanácsot is ad... (egy üzenet az app képernyőjén)

A táblagép kliens és a nagy számításigényű szerver oldali szakértői motor az Invitel által biztosított, tűzfallal védett redundáns bérelt vonali internet elérésen keresztül nagyon gyorsan kommunikál egymással, így a felhasználó szinte azonnali visszajelzést kap.

Hogyan képzeljük el az alkalmazás működését a gyakorlatban, mondjuk egy tárgyaláson alkalmazva?

H. B.: Az alkalmazás Android alapú táblagépeken működik, így szinte bármilyen ültetett tárgyalás során feltűnés nélkül használható. A rendkívül egyszerű kezelőfelületen, előre megadott képek alapján a felhasználó pillanatok alatt megadhatja tárgyalópartnere testhelyzetét, például kéz- és fejtartását. A jelek értelmezése alapján a rendszer olyan tanácsokat ad, melyek a felhasználót közelebb viszik a sikeres megállapodáshoz.

Milyen "forintosítható" előnyökre számíthatnak a leendő ügyfelek?

H. B.: A DLM Pulse olyan tudást ad az értékesítő kezébe, amit elsajátítani ilyen támogatás nélkül csak hosszú idő alatt lehetne. A megoldás képzés során is kiválóan használható, sokkal költséghatékonyabban, mint egy szakértő tréner felkérésével. Emellett többet is kínálunk, mint amit bármilyen képzés adhat. A szabályrendszer az összegyűjtött adatok alapján finomhangolható, a kiértékelés és a tanácsok pedig iparágra szabhatóak. Például időközben elkészült a rendszer munkaerő-kiválasztást támogató változata is, ahol a felvételi beszélgetés során ad a rendszer igen értékes segítséget.

Cloud & big data

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.