Az Amazon és a Samsung közösen jelentette be, hogy kifejezetten a dél-koreai cég termékeire szánt e-könyvesboltot nyit ajándék kötetekkel, sok exkluzív tartalommal.

Tartalomhoz köthető együttműködést jelentett be az Amazon és a Samsung, melynek lényege, hogy a dél-koreai cég Galaxy családjába tartozó okostelefonjai és tabletjei egy külön bejáratú elektronikus könyvesbolttal gazdagodnak. A Kindle for Samsung szolgáltatás valamikor a napokban elstartolhat, melyhez kapcsolódóan ingyen kötetekhez is juthatnak a felhasználók.

Különleges bánásmód

Az Amazon e-könyv-olvasó alkalmazására épülő, speciális Samsung app a bejelentés szerint több mint 90 országban indul el még ebben a hónapban. A Kindle for Samsungot a legújabb Galaxy, az S5 mellett minden olyan okostelefonon és táblagépen el lehet majd érni, amelyik legalább Android 4.0-n, azaz az Ice Cream Sandwichen fut.

A Kindle for Samsung milliónyi könyvet, újságot, magazint ígér, köztük több mint félmillió exkluzív címmel, amelyeket más e-könyves áruházakban nem lehet megtalálni. A cégek együttműködésének másik eleme a Samsung Book Deals kezdeményezés, ami a Galaxy-tulajoknak évi 12 darab ajándék könyv letöltést tesz lehetővé. Ezeket az amúgy pénzért kínált köteteket havonta négy felkínált lehetőségből lehet kiválasztani. 

Az alkalmazás funkciói között megtalálható lesz az Amazon Kindle olvasóban is működő Whispersync technológia. Ez a funkció automatikusan eltárolja, hol tartunk egy adott kötetben, így azt egy másik eszközzel megnyitva is ugyanott tudjuk folytatni. A kiválaszott könyvek szintén automatikusan felkerülnek egy erre a célra létrehozott cloud tárhelyre, így "elveszíteni" sem lehet a köteteteket.

Mindenkinek megéri

Az üzlet láthatóan mindkét félnek (és a vásárlóknak) is jól jöhet. A Samsung számára nagyon fontos, hogy az okostelefonok felső kategóriában is megjelenő egyre erősebb verseny miatt olyan extra szolgáltatásokat tudjon felmutatni, amivel kitűnhet a többi gyártó termékei közül. Ennek egy a mostani bejelentéshez hasonló eleme volt az S5 startja után bejelentett Deezer-együttműködés, ami az angol és német vásárlók számára féléves ingyenes hozzáférést jelent a digitális zeneletöltésben utazó szolgáltatónál.

A másik oldalon az Amazonnak azért ériheti meg az "összebútorozás", mert így nemcsak könyváruházát, hanem saját brandjét, a Kindle-t is könnyebben becsempészheti a Galaxy-tulajdonosok fejébe.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.