Helye van az iskolában a nyílt forráskódú rendszereknek. Az indoklást Szentiványi Gábor tollából olvashatják.

Ha valaki ismer, valószínűleg tudja, hogy elfogult vagyok az open source rendszerek irányában. Ezzel foglalkozom régóta, és ezekben a rendszerekben hiszek. Ahogy abban is, hogy az oktatási intézmények akkor járnak a legjobban, ha nyílt forráskódú eszközöket választanak.

Aki ismer, valószínűleg azt is tudja, hogy személyesen is érdekelt vagyok ebben az OpenEDU révén. Mégsem arról kívánok itt kizárólag beszélni, hogy miért az OpenEDU a legjobb rendszer – habár nyilván meggyőződésem, hogy jó munkát végeztük kollégáinkkal, amikor összeraktuk, fejlesztettük, teszteltük. De ha kicsit elvonatkoztatok a konkrét csomagtól, akkor is számtalan olyan érvet tudok felsorakoztatni, amely a nyílt forráskód mellett szól.

Minden van, mi szem-szájnak ingere

Ha körülnézünk a nyílt forráskódú termékek kínálatában, azt látjuk, szinte minden olyan eszköz rendelkezésre áll valamilyen formában, amire egy oktatási intézménynek szüksége lehet. Igaz ez az oktatási segédletekre ugyanúgy, mint az iskola működéséhez, magasabb fokú elektronizálásához, a folyamatok automatizálásához szükséges infrastrukturális elemekre.

De van még egy nagy előnye a nyílt forráskódú világnak. Egy sor olyan oktatási szoftvert ismerünk, amely fejlesztésének a kezdeményezése épp a napi tanári gyakorlatból születik, és valódi oktatási problémákra ad választ. Nyilván sokan ismerik például a Geogebrát vagy a Scratch-et. Ezen előbbi egy matematikatanárok nemzetközi összefogásával szerveződő projekt, amelyben jelentős hazai tudás is felhalmozódott, az utóbbi egy MIT által fejlesztett, gyerekeknek algoritmizálást tanító interaktív rendszer.

Ugyanakkor persze azt is látni kell, hogy a tulajdonosi szoftverek esetében nincs átfogó, egységes, az oktatási intézmények számára minden szükséges – tehát infrastrukturális és oktatási – funkciót egységbe foglaló, összehangolt rendszer. De miért nincs? Valószínűleg azért, mert gazdaságilag nem érné meg hagyományos eszközökkel és modellben létrehozni. Egy ilyen rendszer olyan drága lenne, amit az intézmények illetve a fenntartók nem tudnának megvásárolni. Másrészt, a hazai sajátságoknak, előírásoknak nem tudna maradéktalanul megfelelni. Nyílt komponensek esetén sokkal tágabbak és sokrétűbbek a lehetőségek.

Félreértés ne essék! Össze lehet építeni tulajdonosi szoftverekből is egy ilyen rendszert, ám ahhoz tucatnyi gyártó több tucat szoftverét kell megvenni mindenféle licenkezelési és interoperabilitási nyűgökkel együtt. Majd pedig ha mindent beszereztünk, azokat össze kell építeni egy egységgé, és megfelelő erőforrást kell alájuk tenni, amelynek az üzemeltetése nem feltétlenül kifizethető egy  magyar iskolának. És akkor még nem is beszéltünk a felhő biztosította központi lehetőségekről.

Összességében úgy vélem, hogy épp az OpenEDU-val sikerült bizonyítanunk, hogy nyílt forráskódú elemekből fel lehet építeni egy az iskolák igényeihez és folyamataihoz igazított, azokat magas szinten automatizált és autonóm működést biztosító rendszert. Olyant, aminek az összehangolt elemei teljes mértékben lefedik az oktatási intézmények igényeit, rugalmas, és jól méretezhető, és természetesen van mögötte megfelelő támogatás, ami ezeknek a rendszereknek minden esetben a lelke. Ráadásul az összehangolás további, az egyes elemeken túlmutató funkcionalitást is biztosít.

Szentiványi Gábor ügyvezető igazgató, ULX Kft.

Az oktatás interakció. Az informatikai eszközök csak támogató szerepet kapnak ebben. A diákok könnyen elfogadnak bármilyen technológiát, ami érdekes felületet, hasznos funkciókat ad számukra. A tanárokat azonban edukálni kell, hogy ne a teremben, élesben találkozzanak először azokkal az eszközökkel, melyek segíthetik a munkájukat. Úgy vélem egyébként, hogy ebben van előrelépés. A közoktatás központosítása nem szabad, hogy ebben változást hozzon, hiszen könnyen belátható, hogy az iskoláknak szükségük van az IT-infrastruktúrára, helyi és központi szinteken egyaránt. Ez az irányítástól függetlenül nem spórolható meg.

Az oktatási nyílt rendszerek öt pontja

Ha azt kérdezik tőlem, foglaljam össze pár pontban, röviden a nyílt forráskódú eszközök előnyeit az oktatásban, általában az alábbi öt pontot szoktam felsorolni.

1. Költséghatékony. Ez könnyen belátható. Az eszközökhöz bárki hozzáférhet, letöltheti, használhatja. Ha pedig némi forráshoz jut, akkor van lehetősége rugalmasan továbblépni egy magasabb integrációjú rendszer felé.

2. Integrált rendszer. Ez természetesen főleg az OpenEDU-ra és a hozzá hasonló rendszerekre igaz. De nem szabad elfelejteni, hogy ezt a fajta integrációt gyártói szoftverekkel sokkal nehezebb elérni, hiszen a zárt forrás miatt az összehangolás is nehézkesebb.

3. Magas szintű támogatás. Mivel az összetevő szoftverekhez bárki hozzájuthat ingyen is, felértékelődik a támogatás szerepe. Ezeknek a rendszereknek éppen ez: a rugalmas és magas szintű támogatás a lelke.

4. Széleskörű kínálat oktatási szoftverekből. Mint fentebb is említettem, számtalan projekt van, amit a napi tanári igény hívott életre, és a fejlesztés jellegéből adódóan a napi igények szerint fejlődik. Erre alapozva maximális megfelelőséget és felhasználói élményt lehetséges nyújtani.

5. Rugalmasság – ahogy mondani szokás: végül, de nem utolsósorban. Az egyedi igények és a nyitottság miatt sokkal könnyebben belefejleszthetők a helyi sajátságok, legyen az akár intézményi vagy országos szintű igény.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.