Az androidos Wine Smart nem csak Korában, hanem Európában is elérhető lesz.

Közelebb ál az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a flipes mobilok egy ideje már visszatértek, de a gyártók eddig csak a hazai, távol-keleti piacokon tesztelték a fogadtatást. Úgy tűnik, hogy a felhasználóknak bejött a múltidézés, mivel a korábban Gentle néven futó modellt Wine Smartra keresztelték át és hamarosan világszerte, azon belül Európában is elérhető lesz.

Majdnem olyan, mint régen

Az LG azzal indokolta a forgalmazás kibővítését, hogy létezik a felhasználóknak egy olyan generációja, amely a mai napig keresi a szétnyitható, vagy flipes készülékeket. A Wine Smart nekik, illetve azoknak szól, akik nem feltétlenül rajonganak a teljes érintőképernyős kialakításért és szívesen pötyögnének ismét egy klasszikus kialakítású, 3×4-es elrendezésű billentyűzeten.

Ez nem jelenti azt, hogy az LG száműzte volna az érintőképernyőt, mivel a mobil 3,2 colos, 480 × 320 képpont felbontású panelje pontosan ilyen. Sőt, az érintés alapú vezérlésen túl az okos faktor is megmaradt, mivel a készüléken az Android legújabb (Lollipop, 5.1.1), erre a méretű és arányú megjelenítésre szabott verziója fut. A könnyebb kezelhetőség érdekében az LG bőségesen ellátta gyorsgombokkal a klaviatúrát, így akár a kijelző megérintés nélkül is használható a mobil.

Ezen kívül a Wine Smart mindent tud, ami ebbe a korlátozott méretbe beleférhet. Egy 1,1 GHz-es, négymagos processzor végzi a feladatokat, ami mellett 1 GB RAM és 4 GB belső tárhely áll a felhasználó rendelkezésére – ez utóbbi microSD-vel bővíthető. A hátlapra egy egyszerű, vaku nélküli, 3 megapixeles kamera került, az előlapon pedig csak egy szerény felbontású (VGA) objektív található.

Talán mi is kapunk belőle

A 4G hálózatokat támogató, 1700 mAh-s akkuval és eltávolítható hátlappal szerelt Wine Smart árát csak később, a hónap során ismerteti a gyártó. Az LG nemzetközi forgalmazásról beszél a közleményében, amin belül a francia, olasz, spanyol, lengyel, japán és kazah piacokat említi, de várható, hogy más európai (magyar) országokban is megjelenhet ez a furcsa, retró érzéseket keltő mobil.

Konzumer tech

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.