A mesterséges intelligenciához köthető technológiák az évtized végére már minden új szoftverben megjelennek. Az AI-címke azonban önmagában kevés, ha nem nyújt a vevőnek valódi üzleti értéket.

A piaci felhajtás és az AI iránt mutatkozó egyre nagyobb érdeklődés arra készteti a szoftverszállítókat, hogy a mesterséges intelligenciát mindenáron beillesszék termékstratégiájukba. Ez az erőteljes nyomás akár komoly zavarokat is okozhat az adott cégek üzleti folyamataiban – állapítják meg a Gartner elemzői.

A szakemberek előrejelzése szerint 2020-ra már szinte minden új szoftveres terméket és szolgáltatást elárasztanak majd az AI-technológiák. Tavaly januárban az artificial intelligence terminológia még nem volt a top 100-ban a gartner.com-on keresett szavak között. Idén májusban viszont már a 7. legkeresettebb kifejezés volt, jelezve a téma népszerűségét és azt, hogy egyre több ügyfél gondolkodik arról, hogyan tudná, illetve hogyan kellenemindezt a digitális üzleti stratégia részévé tenni.

Az AI éveken belül befektetési prioritás lesz

A Gartner azt jósolja, hogy az AI az évtized végére az informatikai vezetők legalább egyharmadánál ott lesz a top 5 befektetési prioritás között. Ahogy növekszik a felhajtás a mesterséges intelligencia körül, egyre több szoftvergyártó is igyekszik, hogy kihasználja a technológia körül manapság tapasztalható aranylázat.

Az AI technológiák persze számos izgalmas lehetőséget nyújtanak, de a gyártók nagy része megelégszik azzal, hogy egyszerűen csak létrehozza és marketingelje a mesterséges intelligencián alapuló termékeket. Ahelyett, hogy előbb beazonosítaná a tényleges igényeket, felhasználói területeket és a technológia vásárlóknak nyújtott valódi üzleti értékét – emelik ki a piackutató szakértői.

Miközben széles körben terjed a félelem, miszerint az AI elveszi az emberek munkáját, a valóság az , hogy a mesterséges intelligenciával és a gépi tanulással összefüggő technológiák csak növelik a rendelkezésre álló humán kapacitást. A gépek lényegében jobban és gyorsabban végeznek el bizonyos feladatokat, mint az emberek. A kettő kombinációja pedig többet ér, mintha külön-külön próbálnánk kihasználni azokat.

Sok helyen hiányzik még a szükséges plusz

A piaci elemzők szerint az AI-ban rejtőző lehetőségek minél sikeresebb kiaknázásához a technológiai cégeknek világosan kell látniuk a témával összefüggő legfontosabb tételeket. Ugyanakkor zavart és későn meghozott üzleti döntéseket okozhat, ha adott cég nem tud valami látványos pluszt felmutatni a mesterséges intelligencia területén.

Az AI-piacon mozgó startupokból és a már megállapodott cégekből lassan Dunát lehetne rekeszteni, a számuk olyan gyorsan növekszik. Az általuk kínált termékek ugyanakkor „tizenkettő egy tucat” alapon semmivel sem különböztetik meg magukat a versenytársaktól, ami zavart okoz az ügyfelekben. Már több mint ezer alkalmazás- és platformfejlesztő állítja magáról, hogy mesterséges intelligencia terméket árul, vagy ezt a technológiát használja a termékeiben.

Hasonlóan a háztartási masinák környezetbarát megjelöléséhez, a technológiai cégek egy része is előszeretettel él már az „AI-agymosás”, eszközével, vagyis a termékein látványosan feltünteti az AI címkét – emeli ki a Gartner. Ez azonban édes kevés a technológia iránti bizalom megteremtéséhez. A gyártóknak inkább arra kellene fókuszálniuk, hogy minél több olyan példát gyűjtsenek össze, amelyek kézzel fogható eredményekkel is alátámasztják a mesterséges intelligencia üzleti hasznát.

Minél egyszerűbb, annál hatásosabb

Az elemzők szerint már bizonyított dolog, hogy minél kevésbé komplexek a gépi tanulási képességek, annál több végfelhasználó igényeinek felelnek meg. A Gartner ezért azt javasolja a gyártóknak, hogy ha eredményt akarnak elérni, a lehető legegyszerűbb megközelítést alkalmazzák az élenjáró AI technikáknál.

Arra sem árt odafigyelni, hogy a vevőnél is legyen meg a kellő tudás ahhoz, hogy be tudja fogadni az új technológiát. A piackutatónak a témában végzett idei felmérése is ezt támasztja alá, eszerint a válaszadók több mint a fele nevezte a legnagyobb kihívásnak az AI-val kapcsolatos ismeretek hiányát.  

A kutatás azt is kimutatta, hogy manapság a vállalatok elsősorban olyan AI-megoldásokat keresnek, amelyek javítják a döntéshozatali folyamatot. Ha választhatnának, a legtöbben a dobozos AI termékeket vennék le a polcról, mintsem testreszabott változatokban gondolkodnának. Éppen ezért a szoftvergyártóknak manapság sokkal inkább arra kellene fókuszálniuk, hogy konkrét üzleti problémákra ajánljanak megoldást, ahelyett, hogy pusztán egy menő technológiát áruljanak – mutatnak rá a szakértők.

Piaci hírek

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.