A NotPetya 300 millió dolláros veszteséget intézett a világ legnagyobb konténergyártójának.

A világ legnagyobb konténerszállító vállalata bevallotta, mennyit bukott az idén tavasszal beindult zsarolóvírus-lázon. Különösen a NotPetya érintette érzékenyen a dánok rendszerét.

Komoly pénzügyi veszteségek

Ukrajnában bukkant fel a ransomware, a júniusban beindult fertőzési hullám az ország legkedveltebb számlázószoftverének, a MeDoc-nak egy hiányosságát kihasználva tudott elszaporodni. Az eredetileg ukránoknak szánt malware aztán gyorsan átlépte az országhatárokat, és nem sokkal később elérte a Maersk rendszerét is. A dánok globális hálózatát megfertőzve képes volt gyakorlatilag leállítani a cég működését: szerte a világon 76 kikötőben kényszerítette a vállalatot tevékenységének felfüggesztésére.

A kibertámadás főleg a Maersk Line, az APM Terminals és a Damco rendszereit érintette, árulta el Soren Skou ügyvezető igazgató egy hivatalos nyilatkozatban. Beszámolója szerint az üzleti tevékenységet július néhány hetében hátrányosan befolyásoló kártevő hatása kimutatható, negatív hatással lesz a vállalat Q3-as eredményeire. A Maersk várakozása szerint a kibertámadás, pontosabban annak következményei nagyjából 200-300 millió dolláros kiesést fognak majd jelenteni az elszámoláskor.

WhatsApp, a megmentő

Mindez azért jelentős, mert a világkereskedelmet életben tartó tengeri szállítmányozás elég jelentős szelete – a teljes hajózási hálózat nagyjából 15 százaléka - a Maersk kezében van. Ekkora mértékű kár okozásával eddig még egyetlen zsarolóvírus sem „dicsekedhetett el”, bár ez a dánokat bizonyára nem vigasztalja. A Financial Times-nak adott interjújában Skou kihangsúlyozta, hogy cége teljes hálózata napokig gyakorlatilag működésképtelenné vált.

„Őszintén sokkoló volt megtapasztalni” – árulta el a Maersk CEO-ja. Nem csak az e-mailezés állt le, de a vállalati kommunikációs rendszerek zöme megszűnt létezni egy időre. Annyira nagy zűr alakult ki, hogy a vállalat kénytelen volt az alkalmazottak saját okostelefonjaira telepített WhatsApp üzenőprogramokat használni, vallotta be az igazgató.

Skou nyilatkozata szerint személyes felelősséget vállalt a történtekért, gyakorlatilag folyamatosan IT-megbeszélésekre járt és a malware elhárításának folyamatát a lehető legközelebbről követte nyomon cégében. Elmondása szerint semmit nem tehettek a támadás megállítása érdekében, azaz kimondatlanul is gyenge volt a dánok IT-biztonsági rendszere.  Ez Skou szerint nem maradhat így, éppen ezért kezdeményezte a vállalati hálózat jövőbeni támadásokkal szemben való megerősítését.

Szerte a világban pusztított

Nem a Maersk volt az egyetlen multinacionális támadás, melyet zsarolóvírusok bénítottak meg vagy akadályozták működését. A világ legnagyobb reklámügynöksége, a WPP szintén komoly károkat szenvedett, a TNT csomagszállító szolgáltatóval egyetemben.  Utóbbi végleges adatvesztéseket és hetekig tartó rendszerhelyreállítást volt kénytelen átélni.

Arról mi is beszámoltunk, hogy napi ezer Honda gyártása vált lehetetlenné zsarolóvírus-támadás miatt Japánban. Eközben ausztrál, gyorshajtást figyelő kamerákat is elért a ransomware, egy dél-koreai cég pedig minden idők legnagyobb váltságdíját kénytelen kifizetni. A Nayana nevű hostingcég több mint 150 linuxos szerverét támadta meg a ransomware, amivel több mint 3400 website-ot tett elérhetetlenné június 10-én. Végül nagyjából 1 millió dolláros váltságdíjat fizetnek a támadóknak.

Biztonság

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.