Akár eredeti méretének ötvenszeresére is nyújtható, gumiszerű vezetőanyagot kísérleteztek ki, mely még akkor is képes összeforrni, ha külső erőhatás kettétépte.
Hirdetés
 

A Rozsomák (Wolverine) című film ihlette annak az öngyógyító anyagnak a létrehozását, mely, ha nem is minden helyzetben, de számos sérülés esetében jelenthet prompt megoldást az okostelefonok sérüléseire. Elsősorban a kijelző és az akkumulátorok terén növelheti a biztonságot.

Munkában az ion-dipólus kölcsönhatás

Tavaly decemberben bukkant fel az első hír arról az anyagról, melyet a UC Riverside vegyészei fejlesztettek ki. A héten az American Chemical Society előtt is bemutatott gumiszerű vezetőanyag tulajdonképpen nem más, mint egy nagymértékben nyújtható polimer és ionizált só keveréke. Akár eredeti méretének ötvenszeresére is növelhető, de ennél is fontosabb tulajdonsága, hogy képes önmagát "gyógyítani". Még akkor is vissza tud állni eredeti állapotába, ha az anyagot két részre szakítják.

Ezt egy speciális kötéstípusnak köszönheti az anyag, melyet ion-dipólus kölcsönhatásnak hívnak. A töltött ionok és poláris molekulák közötti erők magasfokú stabilitást mutatnak elektrokémiai körülmények között, ez biztosítja a nagyfokú rekreációs képességet.

Minderről Dr. Csao Wang (Chao Wang) kutatásvezető számolt be. Wang poláris, nyújtható polimert kombinált nagy ionerősségű sóval, így hozva létre a keresett anyagot. Ennek az ötvözetnek köszönhetően, még szétszakadása esetén is képes összeforrni az anyag két, különálló széle.
 


3-4 év, mire forgalomba kerülhet

Számos tesztet végzett a kutatócsapat az anyagon, vágásoktól, szakításoktól kezdve egészen odáig, hogy lapokra vágták szét. Vizsgálataik szerint 24 óra alatt minden ilyen fizikai behatás után regenerálódott, eredeti állapotába állt helyre.

Wang elmondása szerint az öngyógyító anyag olcsó megoldást jelenthet számos, az okostelefonok esetében jelentkező problémára, például a kijelzőt vagy az akkumulátort érő fizikai behatások ellentételezésére. Ugyanakkor további kutatásokra és a kereskedelmi forgalomban való megjelenéséhez a gyártás fejlesztésére van szükség, ezért a kutatás vezetője szerint 2020 előtt nem számíthatunk a hétköznapi életben való megjelenésére.

De nem csak mobilkommunikációs készülékekben lesz használható az öngyógyító anyag. A kutatócsapat szerint mesterséges izmokat is létre lehet hozni belőle, amik akár a robotika fejlődését is elősegíthetik.

Nem ez az első ilyen anyag

A saját, eredeti szerkezetüket helyreállító anyagok mindennaposnak nem nevezhetők ugyan, de több területen találkozhattunk már a technológiával. Az egyik legismertebb az okostelefonokhoz, azon belül is az LG-hez kapcsolódik, mivel a gyártó G Flex készülékeinek hátlapja ilyen bevonattal rendelkezett. A Readingi Egyetem kutatói egy olyan új anyagot kísérleteztek ki, ami minden területen jobb az eddigieknél.

Amennyiben a szupramolekuláris poliuretán névre hallgató anyag felületét megkarcolják, azon sérülést okoznak, annak halmazállapota folyékonnyá válik, így a keletkezett rést azonnal feltölti önmagával. Az öngyógyító folyamat elindulása után a poliuretán molekulái újrarendeződnek, és pár óra leforgása alatt visszaáll az eredeti, szilárd állapotába.

Mobilitás

Robotok hergelik a politizáló tömeget

Egy brit kutatási projekt szerint a teljesen vagy részben automatizált fiókok már teljesen elárasztották a közösségi teret, és lassan a politikai berendezkedésünket is veszélyeztetik.
 
Hirdetés

A Hello Biznisz mindennap lehetőséget ad a tanulásra

A magyar kisvállalkozásoknak komoly fejlődést jelent a hiánypótló Hello Biznisz platform, mellyel napi néhány perc alatt fejleszthetik saját hatékonyságukat.

Noha az ismert biztonsági fenyegetések továbbra is jelen vannak a digitális világban, egyértelműen kimutatható trendek alapján folyamatosan változik, hogy milyen incidensek érhetik az internetezőket.

a melléklet támogatója a Cisco Systems

Hirdetés

A leghatékonyabb védelem a zsarolóvírusokkal szemben

Már a sérülékenység ismertté válása utáni egy-két órát követően megnyugodhatnak azok, akik a Cisco preventív eszközeivel védik hálózataikat a legújabb fenyegetésekkel szemben.

A digitális átalakulás szép elv. De ha mindent az azonnali megtérülés és az IT-költségek csökkentése vezérel, akkor csak elv marad – súlyos valós következményekkel. Takács István Péter írása.

Az élethosszig tartó tanulás lesz a legfontosabb képességünk

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az SAP megnyerte az első csatát: elsőfokú döntés született a közvetett szoftver felhasználás licencdíj vonzatairól. Dr. Andriska Zsófia (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.