A Pepsi logóval ellátott készülék Kínában fog megjelenni, de nem lehet tudni, ki gyártja.

Egyáltalán nem ritka, hogy egy cég maga nem foglalkozik ugyan mobilok gyártásával, az üzleti érdekei mégis azt diktálják, hogy a neve megjelenjen egy-egy készüléken. A mostani piacon a Nokia (vagy a Kodak) hozható fel ennek példájaként: a finnek már eladták a teljes mobil divíziót, mégis azon dolgoznak, hogy a közreműködésükkel készüljön olyan telefon, ami a jól csengő nevet viseli. Hasonlóra készül a Pepsi is.

Olcsó lesz a Pepsi-mobil

Az Androidra specializálódott híroldalak egymás után rukkoltak ki azokkal a képekkel, amelyek egy Pepsi logóval, háttérképpel ellátott készüléket ábrázolnak. Az amerikai vállalat Weibo fiókján már korábban is jelentek meg a tervre utaló képek, azóta pedig már a név és az alap specifikációk is kiszivárogtak.

Ezek szerint egy 5,5 colos, full HD kijelzővel ellátott, Pepsi P1 nevű mobilról van szó, ami a márka mellett elsősorban alacsony ára miatt lehet érdekes. A telefon 2 GB RAM-mal, egy 1,7 GHz-es processzorral, 3000 mAh-s akkumulátorral, egy 13 megapixeles kamerával és egy 200 dolláros (alig 55 ezer forintos) árcédulával kerülhet a piacra.

A hírek és fotók feltűnése után a Pepsi nem sokáig késlekedett a válasszal, bár abban sok részletet nem árult el a cég szóvivője. A Reutersnek eljuttatott közleményből annyi derül ki, hogy az üdítőital gyártó kínai licenc partnerekkel karöltve mobilok és mobilos kiegészítők piacra dobására készül a távol-keleti országban.

Promóciós célok

Ez egyébként a vállalat életében nem egyedülálló, bár ezen a területen még nem történt hasonló. Tavaly a luxus szórakoztató elektronikai termékeket készítő Bang & Olufsen, illetve az olasz cipőgyártó, a Del Toro szegődött a Pepsi partnerévé, amikor több, labdarúgással összefüggő, promóciós terméket dobtak közösen a piacra.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Pepsi P1-et mely kínai gyártó vállalta be (egyes vélemények szerint a Huawei egy elég életerős tipp), azt azonban igen, hogy várhatóan október 20-án megtörténik a hivatalos bejelentés a készülékről. 

Konzumer tech

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.