Speciális printert fejlesztett a HP a NASA-nak; az űrügynökség a végtelen kozmoszban uralkodó körülmények között fogja használni.

Egyedi igényeknek kell megfelelnie a legújabb HP nyomtatónak: arra terveztetett, hogy megállja a helyét nullgravitációs környezetben. A HP OfficeJet 5740 alapjain elkészített HP ENVY Zero-Gravity Printer hamarosan a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) fog szolgálatot teljesíteni.

Fejjel lefelé is használható

Számos kihívást kellett legyőzni ahhoz, hogy a nyomtató helyt állhasson a fejünk felett pár száz kilométerrel. A mikrogravitációs környezetben ugyanis olyan, itt a Földön természetesnek vett folyamatok válnak összetett feladattá, mint például a papíradagolás vagy a tintakezelés. Anyabolygónkon észre sem vesszük, hogyan segíti a gravitáció ezeket az eljárásokat, de az űrben, ahol például egy megkezdett mozgás csak akkor ér véget, ha valami útját állja az elindított tárgynak, teljesen más a helyzet.

Ezek mellett ráadásul eleget kellett tennie a szigorú biztonsági előírásoknak is, így például a készülék hőálló műanyagból készült. Számos teszten – anyag- és akusztikus vizsgálatok, tűzállóság felmérése, alkatrészcserék, elektromos kompatibilitás próbája – esett át a nyomtató, mire megkapta az engedélyt a NASA-tól. Ehhez azonban teljesítenie kellett azt az extra kitételt is, miszerint a készüléknek a Föld síkjához képest bármilyen helyzetben tudnia kell nyomtatnia, legyen az akár „fejjel lefelé”.

Nem titkolta a HP, hogy az ENVY Zero-Gravity Printer alkatrészeinek jelentős része szintén nyomtatással, 3D printing eljárás keretei között jött létre. Amint azt Enrique Lores, a vállalat képkezelésért és nyomtatásért felelős üzletágának elnöke elmondta, a Hewlett-Packard Specialty Printing Systems csapatának és a cég MultiJet Fusion 3D printing technológiájának együttese hozta meg a várt elismerést a NASA részéről.

Ugyanakkor nem kellett mindent elölről kezdeni a fejlesztésben. A készülék szabványos HP tintapatronokat használ, amivel csökkenteni tudják az üzemeltetési költségeket. Ez egyben azt is jelenti, hogy bárki, aki ilyen patront vásárol nyomtatójába, elmondhatja magáról, hogy az ő printerében is az űrben használt patronokkal analóg példányok teljesítenek szolgálatot.

T-4 hónap

Hiába van menetkész állapotban az eszköz, egy kicsit még várnia kell a feljutásra. A tervek szerint 2018 februárjában indítják útnak a Space-X azon Dragon C16 rakétáját, ami aztán eljuttatja az ISS-re a nyomtatót. Elon Musk űrszállítmányozási cégének ez mostanra már csak ujjgyakorlat: az újrahasználhatóság jegyében létrehozott rakéták számos alkalommal vittek ellátmányt az űrállomásra és jutottak vissza onnan egy darabban. Ezt várja el a NASA a CRS-14 küldetés során is, mellyel felkerül a HP fejlesztése az űrbe.

A történetnek legkésőbb ezen a pontján felmerül az emberben, hogy alapvetően mi szükség van nyomtatóra az ISS-en? Hisszük vagy sem, a legénység még mindig sok papírt használ a mikrogravitációs környezetben. A kritikus feladatok adatait és a különböző eljárások információit továbbra is kézzelfogható formában tárolják, felkészülve arra az eshetőségre, ha áramkimaradás miatt az életben maradáshoz szükséges információ egy része nem lenne elérhető digitálisan.

Vészhelyzeti e-könyvek, visszatérésipálya-listák, idővonalak stb. jelentik a nyomtatott módon is hozzáférhető adatokat. Ráadásul még ott vannak az olyan személyes dolgok, mint az otthonról (a bolygóról) érkező levelek és fényképek, melyeket szintén papíralapon kapnak meg az űrben szolgálatot teljesítő űrhajósok.

Érdekesség, hogy a HP nyomtatójának feljuttatása még saját küldetés-tapaszt (patch) is kapott.

Hewlett-Packard az űrben

Nem ez az első alkalom, hogy az amerikai vállalat termékei eljutottak a Nemzetközi Űrállomásra. A HP már megkezdte 120 darab ZBook munkaállomás leszállítását is, melyek a leírás szerint a küldetések végrehajtásának elősegítését és takarékossági célokat szolgálnak. Ennek jegyében valószínűleg nem Windows, hanem Linux kerül a masinákra.

A NASA egyébként is a pingvines operációs rendszer mellett tette le a voksát. 2013-ban ugyanis úgy döntött az amerikai űrkutatási hivatal, hogy a Microsoft platformja helyett nyílt forrást fog alkalmazni az ISS-en, és ehhez azóta is tartja magát.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.