Nagyon megváltoztak a tévézési szokások. Ettől azonban a hagyományos tévészolgáltatásoknak nem áldozott le, bár még keresik a helyüket.
Hirdetés
 

Sokan temették a TV-t az újfajta tartalomszolgáltatások megjelenése miatt, nagyjából úgy, ahogy a mozikat és a színházakat a VHS kazetták vagy a DVD-k tömeges piacra kerülése után. A BI Intelligence tanulmánya szerint azonban a televíziózásnak egyáltalán nem áldozott le, hanem keresi az új lehetőségeket, például az új forrásokból érkező tartalmakat, amikhez újfajta módon jutunk hozzá.

A hagyományos tévéreklámok egyre kevesebbet hoznak

A médiafogyasztási szokások látványosan változnak. A nézők egyre jobban elszakadnak az élő műsorok követésétől, és olyan szolgáltatásokra fizetnek elő, amelyek lehetővé teszik, hogy akkor és azt a programot kövessék, amit és amikor szeretnének. Ennek egyik látványos jele a tanulmány szerint, hogy az USA-ban a hagyományos tévézésre fordított idő két év alatt napi 18 perccel, mintegy 6 százalékkal csökkent. Ez érinti a kábelelcsatornákat is, és a tévéreklámokból származó bevételeket is: ez utóbbiak jó esetben stagnálnak.

Egyre népszerűbbek a YouTube típusú videomegosztók és az olyan, internetes tévézés körébe tartozó SVOD (Streaming Video On Demand) szolgáltatások, mint a Netflix, valamint a közösségi oldalakon megjelenő live streaming tartalmak. Az amerikai háztartások fele már SVOD ügyfél. Az amerikai fogyasztók a Netflix mellett leginkább az Amazonra és a Hulura fizetnek elő.

Komplex tévécsomagok kellenek

Az ilyen szolgáltatások előretörése azonban még közel sem jelenti azt, hogy a hagyományos tévészolgáltatók lehúzhatják a rolót. A klasszikus médiavállalatok ugyanis próbálnak megújulni. Új elosztó csatornákat keresnek, új programtípusokat fejlesztenek, amikkel azokat a nézőket célozzák meg, akik elsősorban mobil eszközökön (okostelefon, tablet) fogyasztanak médiatartalmakat. Emellett partneri kapcsolatot építenek ki innovatív digitálismédia-vállalatokkal. Saját márkás alkalmazásokra, weboldalakra és több képernyőre mozgatják át fizetős tartalmaikat, vagy éppen a közösségi oldalakon próbálják elérni a fiatalabb nézőket. Az is új jelenség, hogy a kábelszolgáltatók elkezdtek alternatív megoldásokat kínálni azoknak az ügyfeleiknek, akik nem hajlandóak teljes TV-csomagokra előfizetni.

A tévéreklám-ipart is jelentősen átformálja a digitalizáció. A programozható műsorokhoz kapcsolódó reklámok tavaly mindössze 4 százalékát adták a teljes tévés reklámköltésnek az USA-ban, ami így is 2,5 milliárd dolláros piacot jelentett. A szakértők szerint azonban 2019-re már 17 százalék nlesz a részesedésük, ami értékben akár a 10 milliárd dollárt is kiadhat.
 

Nielsen Total Audience report 2015
Create column charts

Ezeknek a változásoknak már magyar tévénézési szokásokban is vannak nyomai. Az eNET 2016 februárjában készített kutatásából kiderül, hogy a felnőtt internetezők 86 százaléka legalább havi rendszerességgel használja az online videomegosztó portálokat. Mindezektől függetlenül Magyarországon a háztartások 90 százaléka rendelkezik tévé-előfizetéssel, így továbbra is ez számít a leggyakoribb filmnézési felületnek. A tévészolgáltató kiválasztásánál a válaszadók harmadának számít, hogy legyen a csomagban sportcsatorna. A hazai gyártású sorozatok azonban már nem arattak ekkora sikert, csupán a válaszadók 16 százaléknál játszik szerepet ezek megléte az előfizetés megtartásában.

Itthon a nézőknek nem kellenek a reklámok

Itthon a szolgáltatókkal szembeni legfontosabb elvárás a széles műsorpaletta és a reklámmentesség, de már közel ennyire fontos a bármikor nézhető műsorkínálat elérhetősége is. A nézők megtartásáért-megszerzéséért folytatott küzdelembe már nálunk is beszálltak a különböző streaming és VOD szolgáltatások. Ezek közül az RTL Most bizonyult a legnépszerűbbnek az eNET kutatása szerint, ami feltételezhetően az ingyenes hozzáférhetőségének is köszönhető. Ezt követi az HBO és a DIGI Online. Mindhárom szolgáltató széles műsorkínálatot és 24 órás elérhetőséget biztosít.

A hazai mobilszolgáltatók körében pedig előtérbe kerültek a több képernyős megoldások, a Telekom által nyújtott TV GO, illetve a Telenor MyTV szolgáltatása.

Konzumer tech

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.