A felhőszolgáltatásokkal sok szervezetnél került le a napirendről az újabb adatközpontok építése, a már meglévő létesítményekre azonban nagy szükség van.

A vállalati adatközpontokban dolgozószerverek számának lassú csökkenése egyáltalán nem jelenti, hogy a létesítmények végül eltűnnek, csak mert a munkafolyamatokat a cloud szolgáltatásokba szervezik. A munkaterhelés kétharmadát, 65 százalékát még mindig a saját üzemeltetésű vállalati adatközpontok kezelik, ráadásul ez az arány 2014 óta nem változott érdemben – derül ki az Uptime Institute május elején közzétett felméréséből.

A kutatás megállapítja, hogy az adatközpontok fizikailag már nem igazán bővülnek, legalábbis alapterületüket tekintve, és sok esetben egyre kevesebb szerver működik bennük – legalábbis a válaszadók 60 százaléka így nyilatkozott, szemben a három tavalyi 55 százalékkal. Ennek oka, hogy a feladatok ellátásához a legújabb gépekből kevesebbre van szükség, és mindenki igyekszik kihasználni a virtualizácó lehetőségeit is.

A felhőbe általában azok a munkafolyamatok kerülnek, amelyek nélkül elkerülhető az adatközpontok bővítése (akár a szerverek számát, akár a létesítmények területét tekintve). Vagyis a cloud szolgáltatások nem éppen úgy nyomultak be a hagyományos adatközponti piacra, ahogy azt korábban sokan elképzelték, és a saját infrastruktúra szerepe még mindig fontos, ha nem éppen alapvető a digitális stratégiában – állapítja meg az Uptime Institute.

Kihasználják, ami már megvan

A hetedik éve elkészített felmérés ezer informatikai szakember és adatközpont-specialista válaszai alapján állapította meg, hogy a feladatok 22 százalékát szervezik valamilyen helyben lévő szolgáltatóhoz vagy közösen fenntartott létesítménybe, és 13 százalékához rendelnek cloud infrastruktúra-szolgáltatásokat – ez utóbbi mindössze 1-2 százalékpontos növekedést jelent 2014-hez képest, a felhőszolgáltatások piacának gyors fejlődés ellenére is.

A kutatás szerint tehát szép számmal érkeznek új ügyfelek a felhőbe, és a meglévő ügyfelek is folyamatosan telepítik oda a friss alkalmazásokat, egy csomó munkafolyamat esetében azonban fel sem merül, hogy azok ne a saját fenntartású adatközpontban fussanak. A szűkös mozgástér egyébként okoz is némi fejtörést a vállalati informatikának, mivel az Uptime Institute szerint most jönnek rá, hogy minden adatközpontjukra szükségük van, ami már öt éve is működött.

A felhő egyik fontos hatása mindezek alapján annyi, hogy sok szervezetnél lekerült a napirendről az újabb adatközponti létesítmények építése, miközben a válaszadók 70 százaléka arról számolt be, hogy bőven van mit fejlődnie a helyi adatközponti szolgáltatók vagy felhőszolgáltatók kiválasztásának módszereiben. A meglévő infrastruktúra fejlesztése viszont nagyon is napirenden van, ahogy azt a szállítók is folyamatosan hangoztatják.

A gyártók nyilván optimisták

Legutóbb éppen a Dell Technologies cég alapító vezérigazgatóját, Michael Dellt idéztük ezzel kapcsolatban, aki szerint a publikus felhő létező és növekvő piac, azonban mostanra világosan kiderült, hogy nem alkalmas bármilyen munkaterhelés vagy -folyamat működtetésére. Így a Dellhez egyre több ügyfele tér vissza a saját eszközök vásárlásához, miután rájött, hogy a nagy cloud szolgáltatókkal való együttműködés bonyolultabb és költségesebb annál, mint ahogy korábban gondolta.

A Bloomberg beszámolója alapján Michael Dell nyilvánvaló trendet lát abban, hogy a gyártó hardvertermékei másodszor is a céges ügyfelek látókörébe kerülnek, amikor kiderül, hogy a számítási igények kiszervezése a Microsoft vagy az Amazon felhőjébe akár kétszer is drágább lehet, mint a házon belüli megoldás. Ebben a helyzetben a hibrid megközelítésnek van értelme, aminek megfelelően a dell is igyekezett felújítani korábbi termékportfólióját.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.