Konzumer tech
Tavaly sem hasított a hazai e-kereskedelem
Az NMHH elemzése szerint a 2022-ben regisztrált megbicsaklás után 2023-ban sem sikerült visszatalálni egy egészséges növekedési pályára.
Gombok és kallantyúk nélkül nem lesz ötcsillagos Euro NCAP besorolás
A szervezet 2026-ra tervezett új szabályai megkövetelnék az alapvető fizikai kezelőszervek meglétét a legmagasabb biztonsági minősítéshez.
Egy gyűrű mind felett? Bemutatkozott a Samsung kütyűje
A dél-koreai vállalat régóta emlegetett eszközéről végül most, a barcelonai MWC-re időzítve hullott le a lepel.
Most ér véget a mobilpiac (majdnem) hét szűk esztendeje
Piackutatási előrejelzések szerint idén már szerény mértékben nőhet az okostelefonok forgalma. A visszafogott lendület az elkövetkező pár évben is kitarthat.
A tavalyi Galaxyk és a hajlított képernyők is megkapják az MI-dózist
A Samsung idén debütáló csúcskategóriás telefonjaiban leginkább a Galaxy AI funkciói keltettek figyelmet. Márciustól ezeket a gyártó több más eszközén is ki lehet majd próbálni.
Gamerek perlik az Activisiont
A vádak szerint a kiadó kisajátítja a népszerű Call of Duty játékára alapozott versenyek piacát. Az immár a Microsoft tulajdonában lévő cég szerint szó sincs ilyesmiről.
A kettéhajtható iPhone-on agyalhatnak az Apple-nél
Állítólag két ilyen iPhone-prototípust is fejlesztenek, sőt az összehajtható iPad is a csőben van, bár ezekből akkor sem feltétlenül lesz piaci termék, ha a pletykák tényleg igaznak bizonyulnak.
Alapelvárássá válik az MI a PC-k és telefonok esetében
Az idén piacra dobott készülékek ötöde már úgy érkezik, hogy külön fel van vértezve a mesterséges intelligenciához kötődő feladatok elvégzésére.
A Disney+ is leutánozná a Netflix sikerét
A szolgáltató figyelmeztető leveleket kezdett kiküldeni az USA-ban a jelszómegosztás miatt, ami a Netflix példájából kiindulva azt jelenti, hogy mindezt hamarosan globális szigorítások követhetik.
Szinte kihaltak a táblagépek
A tabletszegmens tavaly annyira rosszul teljesített, hogy évtizedes mélységbe zuhantak a szállítások. Innen már tényleg nem nagyon van lejjebb.

 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.