A TarifaExpert.hu biztos eligazodást ígér a hazai szolgáltatók kínálatai közt.

Bár az elmúlt években sokat finomodott a hazai szolgáltatók tarifa képzése, még most sem egyszerű a köztük való eligazodás. A korlátlan csomagok megjelenése jelentősen könnyített az operátorok csomagjainak összehasonlíthatóságán, de ezeket a konstrukciókat választók még mindig kisebbségben vannak a többiekhez képest.

Négy lépésben jön az ajánlat

A tavaly novemberben indult TarifaExpert.hu a csomagok összegyűjtésével, rendszerbe helyezésével próbálja megoldani a bevezetőben vázolt problémát. A kifejezetten mobilos tarifákra specializálódott weboldalon három lépésben juthatunk el a nekünk való, vagy szánt csomagok listájához. A készülékválasztó operációs rendszer és típus alapján szűri az operátorok kínálatában megtalálható modelleket, de emellett lehetőség van mobil nélküli, kizárólag SIM kártyát biztosító csomagok keresésére is.

Ezt követően a felhasználói szokások megadása következik az egy hónapban lebeszélt percek, elküldött SMS-ek és elhasznált adatmennyiség megadásával. A folyamat a jelenlegi szolgáltató kiválasztásával megy tovább, ami után az az információ is bekerül a rendszerbe, hogy az előfizetőnek mikor jár le a hűségszerződése. A részletes keresési menüpontban olyan további részleteket adhatunk még meg, hogy a barátok milyen arányban ügyfelei a szolgáltatóknak, rendelkezünk-e felsőoktatási diákigazolvánnyal, vagy az életkorunk nem érte el a 26 évet.

A lehetséges tarifákat részletező oldal egyik legfontosabb indikátora a havi költség mellett az, hogy az előfizető mennyit fizet a hűségszerződés teljes időtartama alatt. Ezzel összehasonlíthatóvá válnak a tarifák és a részletek menüpont lekattintás után egy komplett információs felület nyílik meg az adott szolgáltató csomagjával kapcsolatban. Itt a felhasználók megismerhetik a tarifa részleteit, a kiegészítő szolgáltatások árát, annak feltételeit, valamint a kiválasztott készülék fontosabb jellemzőit.

A TarifaExpert.hu nem elszigetelten, hanem a szolgáltatók megfelelő aloldalaira linkelve viszi tovább az érdeklődőket, amennyiben azok egy előfizetés megvásárlása mellett döntenek. A weboldal nem csak az összehasonlításban segít, hanem egyenként összegyűjti és sorba állítja a hazai szolgáltatók mobilos csomagjait, illetve a készülékekkel ellátott komplett árlisták is elérhetők innen.

Felpezsdítenék a piacot

A céget gondozó vállalkozás célja a felhasználók segítésén kívül az, „hogy a bonyolult szolgáltatásokat átláthatóvá és összehasonlíthatóvá tegye, és ezzel egy kicsit felpezsdítse a versenyt a telekommunikációs piacon. Hasonló áttörést szeretnénk elérni, mint ami a bankok, vagy az utazási irodák piacán történt”. Kállai Barnabás, a TarifaExpert alapítója úgy folytatja a cég közleményében, hogy „ezzel a projekttel az igazságos piaci versenyt támogatjuk, és azt reméljük, hogy a verseny hatására a szolgáltatók egyre kedvezőbb ajánlatokat fognak kialakítani az ügyfeleinek.”

A tarifák, előfizetési csomagok rendszerezése, átláthatóvá tételére nem ez az első próbálkozás. Az egyik az NMHH által évek ezelőtt elindított Tantusz, ami nemcsak a mobilos, hanem az összes, országban elérhető telekommunikációs szolgáltató ajánlatait próbálja összehasonlíthatóvá tenni. A másik hasonló szolgáltatást az Internetet.hu oldal nyújtja. A két weboldal funkcionálisan valamennyire elfogadható ugyan, de a felhasználói felületük (főleg a TarifaExpert.hu kialakításához képest) kezdetlegesek, elavultak, készülék alapú keresést pedig egyik oldal sem biztosít.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.