Mobilok nélkül is számít a végfelhasználókra a finn vállalat.

Ahogy a világ lassan elfogadja és helyére teszi azt a tényt, hogy a Nokia eladta a mobilgyártását a Microsoftnak, a finn cég úgy kezd életre, előre kapni és ad magáról egyre több életjelet. A mobilos teher levetése óta több pletyka is szárnyra kelt arról, hogy merre menne tovább a vezetőség, amit csak erősített egy androidos alkalmazás megszületése.

Nem váltanak profilt

Az első és valószínűleg túlzottan reménykedő találgatás szerint a Nokia egyenesen arra készül, hogy ismét mobilokat gyártson, és ezúttal végre vállaltan és nyíltan Android alapokon. Ezt a pletykát a cég LinkedIn profilján megjelent álláshirdetések táplálták, mivel közülük egy kifejezetten mobilos kameratechnológiában jártas mérnök kereséséről szólt. Jelenleg igen kicsi az esélye annak, hogy a Nokia ismét a nyakába vegyen egy hardveres gyártást, de az valóban árulkodó, hogy milyen tempóban toboroznak munkaerőt.

A napokban megjelent és a Samsunggal összefüggő HERE Maps aktivitás azt mutatja, hogy a finnek nem szeretnének elszakadni a mobilitástól, valamint a navigáció változatlanul rendkívül fontos elemét képezi az üzleti lehetőségeknek. A mobilos app fejlesztés is gőzerővel zajlik Espooban, aminek gyümölcse a júniusban megjelent androidos Z Launcher, ami egyelőre béta tesztben fut, de a videók és a képek szerint egy kellemes alternatívája lehet az Aviate-szerű alkalmazásoknak.

A Nokia állapotáról beszél a vezérigazgató, Rajeev Suri is, aki május 1-je óta vezeti a vállalatot, és úgy fogalmaz az Economic Times of Indiának adott interjújában, hogy a kollégák mostanra kiheverték a sokkot, és már előre tekintenek. Az indiai származású szakember szerint a Nokia az elmúlt 5 évben egyszer sem volt ennyire jó pénzügyi állapotban, mint most, így végre arra koncentrálhatnak, amiben a legjobbak.

Nyitnának a tömegek felé

A Nokia három területre fókuszál: ezek a telekkommunikációs hálózatoknál használt berendezések gyártása, a korábban is említett HERE Maps, valamint a szabadalmak. A CEO a beszélgetés folyamán többször éreztette, hogy az üzleti fókusz hamarosan alaposan meg fog változni. Ennek előjele a Z Launcher, ami hatalmas siker, mivel két hónap alatt több mint 100 ezer felhasználó aktiválta a készülékén a felhasználói szokásokhoz igazodó alkalmazást. Suri külön kitért a B2C területre is, utalva arra, hogy a végfelhasználók piacát is nagyon fontosnak tartják, ahol valószínűleg több új termékkel is fognak jelentkezni.

A Microsoft majdnem pontosan egy éve jelentette be, hogy megvásárolja a Nokia mobilos részlegét, amivel a finneket egy veszteséges divíziótól szabadította meg, a redmondiak pedig pedig egy 18 ezer fős leépítési hullámot indítottak el. A megállapodások szerint a MS a Nokia nevet csak a „nem okos” készülékek és az Asha mobilok esetében használhatja egy korlátozott ideig, a Lumia modelleknél azonban meg kell elégednie ezzel a névvel. A Nokia vállalta, hogy 2015 végéig egyetlen mobileszközön sem tünteti fel a cég nevét.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.