Jövőre már egységesített, felhő alapú adatközpontba kerülhetnek az állam és a közigazgatás által tárolt legtitkosabb adatok is. A 16 milliárd forintot meghaladó projekt kivitelezője a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató.

Két helyszínen, Budapesten és Gödön építi fel a hazai e-közigazgatás elterjesztését segítő új Kormányzati Adatközpontot (KAK) a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ). A létesítmény a legmagasabb szintű védettséget élvező adatok elhelyezésére is alkalmas lesz  - jelentették be a programot elindító tájékoztatón.

Már nemcsak infrastruktúrát szolgáltat

Az adatközpont projektet a KÖFOP (Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program) keretében valósítják meg 16,3 milliárd forintból. Az indoklás szerint napjainkra a kormányzat és a közigazgatás számára stratégiai fontosságúvá váltak a zavartalanul, üzembiztosan működő informatikai háttérrendszerek. Ezt az igényt leginkább egy állami tulajdonban levő, speciális igényeket is kiszolgálni képes, biztonságos, jól szabályozott, szolgáltatás-orientált, nagy teljesítményű központi informatikai környezettel lehet maradéktalanul kielégíteni.

A kormány még 2014-ben hozott határozatot arról, hogy mielőbb valósuljon meg egy a felhőalapú szolgáltatásokat is nyújtani képes adatközpont. A kivitelezéssel megbízott NISZ-nek már van tapasztalata ezen a téren, az általa korábban kialakított kormányzati felhő révén. Miután az ott nyújtott kizárólag infrastruktúra szintű szolgáltatások ismertté váltak, a kapacitás bővítése mellett további szolgáltatásokra is lenne igény. Az új projektnél már ezt is figyelembe vették.

Az infrastruktúra szintű szolgáltatások mellett adatbázis- és platformszolgáltatásokat, valamint önálló, szoftverszintű szolgáltatásokat alakítanak ki automatizált üzemeltetési folyamatokkal. Az adatközpontok a felhőbe nem integrálható rendszerek számára hoszting típusú elhelyezést is biztosítanak.

Open source és virtuális technológiára épül

Az adatközpont fogadja be a jelenleg még fejlesztés alatt álló kormányzati és közigazgatási rendszereket, megfogalmazott cél, hogy az intézményi e-közigazgatási rendszerek integrálhatósága, hatékonysága növekedjen, az üzemeltetési költségek pedig csökkenjenek. Az intézmények géptermei, szerverei jelenleg még szétaprózottan helyezkednek el.

A KAK-ot két helyszínen építik fel, a nagyobbik 1600 m2 nettó géptermi környezetű létesítmény Budapesten a Fehérvári úton lesz, a tervek szerint az idei év végére készül el. A másik 600 m2-es pedig Gödön épül fel, átadása jövő év első felében várható.

A KAK privát felhő megoldásként valósul meg, önkiszolgáló portállal, OpenStack és Vmware szerverekkel, tárolókkal. A rendszer 3200 fizikai processzoron alapul, 76,8 TB memóriával és 2,4 PB tárolási kapacitással. Azok az intézmények férhetnek majd hozzá, amelyek rajta vannak a Nemzeti Távközlési Gerinchálón.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.