A redmondi cég több millió dollárt is kész befektetni a Cyanogen fejlesztéseibe.

A Cyanogen, illetve az általa gründolt CyanogenMod ismerős lehet a Bitport olvasói számára, mivel a startup egyre nagyobb jelentőséggel bír a mobilos operációs rendszerek területén. Az Androidra épülő, de teljesen egyedi felületet, illetve alaposan kibővített funkció készletet biztosító rendszert már most több mobilgyártó használja, és még több cég közeledik hozzá befektetési szándékkal.

Szabadulnának a tehertől

Egy tavaly szeptemberben felröppenő pletyka még arról szólt, hogy négy nehézsúlyú vállalat is keresi a befektetési lehetőséget, a The Wall Street Journal most azonban azt szellőztette meg, hogy a Cyanogen következő, 70 millió dolláros tőkebefektetői körébe a Microsoft is be fog szállna egy jelentősebb összeggel. A fejlesztőcsapat terve az, hogy az eredetileg nyílt és szabad forráskódú Androidot végre elszakítsák a Google-től és az erőltetett Play Store, helyett egy teljesen új online szoftverbolt szolgálja ki a felhasználókat.

A készülékgyártók évek óta felismerték az Android csapdát, hiszen a piac több mint 80 százalékát uraló rendszer használatának komoly feltételei vannak. A Google egy sor követelményt támaszt az OEM cégekkel szemben, amelyek egyik fontos eleme, hogy ha vásárlóiknak elérhetővé szeretnék tenni a Play Store-t, akkor kötelesek előtelepíteni a Google megszokott szolgáltatásaival kapcsolatos appokat. Sőt, egy úgynevezett „fragmentáció ellenes klauzula” azt is kimondja, hogy tilos Play Store nélküli androidos készüléke piacra dobniuk.

A Google és az Android által jelentett béklyót levetése folyamatosan napirenden van a gyártóknál, ami a Samsung esetében pl. a Tizen OS erőltetésében, vagy valamilyen egyéb alternatíva keresésében testesül meg. A Cyanogen kellően kiforrott, ismert rendszer ahhoz, hogy a gyártók támogassák, ha mással nem, pár millió dollárral megtolják a fejlesztések szekerét. A kínai OnePlus a One készülékével bizonyította, hogy nemcsak a mobilt buherálók, hanem az átlag felhasználók számára is járható út lehet egy új Android.

Lehet rá alapozni

A Microsoft és a Windows Phone kapcsolata változatlanul fontos, de a MS-nek nyilvánvalóan érdekében áll egy olyan projekt támogatása, amely csak egy kicsit is képes gyengíteni, vagy megosztania az Android, így a Google hegemóniáját. A Microsoftot egyébként is több szál fűzi a robotos rendszerhez, mivel ezen készülékek után jelentős szabadalmi díj illeti meg (állítólag jóval több, mint a WP után), de olyan időszak is volt, amikor a Nokia felvásárlása után a Microsoft kínálatában androidos telefonok szerepeltek. (A Nokia X sorozata is az Androidon alapult.)

A Cyanogen saját adatai szerint jelenleg 50 millióan használják a sokoldalúan testre szabható, rugalmasan alakítható oprendszert, ami egyelőre elenyészőnek tűnik az egymilliárdos androidos táborhoz képest, de jó alap az építkezéshez és egyetlen alternatív rendszer (Sailfish OS, Firefox, Tizen) sem rendelkezik még csak megközelítőleg sem hasonló bázissal. A Cyanogen tehát pénzügyi segítséggel a következő években beleszólhat a nagyok játékába, amivel a legégetőbb probléma az, hogy egy olyan alternatív online app piacteret kell kínálnia a felhasználóknak, ami miatt hajlandóak lesznek otthagyni a Play Store megszokott világát. 

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.