A finn cég hivatalosan cáfolta a híreszteléseket.

Sajnos a Nokia gyorsan véget vetett az álmodozásnak, aminek a múlt héten felröppent pletykák adtak alapot. A Re/code két hitelesnek mondott forrásból azt vélte tudni, hogy a Nokia már most azon dolgozik, hogy a Microsofttal kötött szerződések által meghatározott határidők letelte után, várhatóan 2016 harmadik negyed évében ismét mobilgyártásba fog.

Jelenleg nincs szándékában

A híresztelésekre a vállalat hivatalos és szűkszavú közleményben reagált: „A Nokia tudomására jutott, hogy egyes híradások szerint a vállalatunk mobilkészülékeket fog gyártani a Kínában működő K+F központunk bevonásával. Ezek a beszámolók nem fedik a valóságot, és olyan véleményeket tartalmaznak, amelyek nem a Nokia Networks vezetőitől származnak. A Nokia ismételten kijelenti, hogy jelenleg nincs szándékában mobilokat gyártani, vagy értékesíteni.”

A jelenleg szócskába még akár belekapaszkodhatnak azok, akik reménykedtek benne, hogy mégis megtörténik a csoda, de a Nokia közleménye meglehetősen egyértelmű. A vállalat nem vált egyelőre, a szövegezésben is ügyeltek arra, hogy a jövőbeli tervektől ne essen szó, így aki Nokia mobilra vágyik, annak továbbra is az eddig elkészült modellek közül kell választania.

Kissé furcsa a Nokia helyzete, hiszen az N1-es táblagép már megmutatta, hogy a Technologies divízió szívesen kísérletezik, de egyelőre úgy tűnik, hogy az androidos tablet egyszer kirándulás volt. Elméletileg a Nokiát ez év végéig köti a szerződés arra nézve, hogy nem gyárthat okostelefont,   ezt követően elméletileg semmi akadálya nem lenne annak, hogy előálljon egy új, a cég nevét, logóját viselő készülékkel.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.