Jövő év elejétől QR-kód leolvasásával is kifizethetők a sárga, vagy fehér csekkek.

A sárga csak jelenleg egyenlő azzal, hogy besétálunk a legközelebbi postára és befizetjük az éppen esedékes számlákat. A Magyar Posta jövő év elejétől már csak olyan, úgynevezett teljes kitöltöttségű csekkeket bocsáthat ki, amelyeken QR-kódot helyeznek el, hogy megkönnyítsék azok kiegyenlítését.

QR-kódban a számla

A fejlesztésről Kovács Zoltán, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese nyilatkozott a Kossuth Rádió Napközben című műsorában, ahol azt is elmondta, hogy a kód beolvasásához egy okostelefonra, illetve az azon futó alkalmazásra lesz szükség. A riportból kiderült, hogy noha számos alternatív fizetési lehetőség áll rendelkezésre a sárga csekkek kiváltására, az ügyfelek nagy része mégis jobban bízik a hagyományos módszerben.

A QR-kóddal ellátott csekkek esetében jövőre már nem kell elmenni a postáig, mivel a fizetés bárhol elintézhető. A használatához elsőként le kell tölteni az iCsekk alkalmazást, ami jelenleg iOS (iPhone) és Android alapú mobilokra érhető el, de hamarosan elkészül az Windows Phone verzió is. Egy rövid regisztrációs folyamat után a mobil az app, illetve a kamera segítségével beolvassa a kódot, a fizetés pedig a megadott bankkártya adatok felhasználásával történik.

A Magyar Posta jelenleg is teszteli a fizetési megoldást, de jövő év elejétől az összes olyan csekken megjelennek a QR-kódok, amelyek már előre ki vannak töltve. Kovács Zoltán nem titkolta, hogy a Postának anyagi érdeke fűződik a sárga csekkes befizetési módszer fenntartásán, hiszen ezzel a vállalat jelentős bevételhez jut a szerződött partnereken keresztül. De nem csak emiatt marad meg továbbra is a sárga csekk intézménye, hanem azért is, mert a kisvárosok lakói számára mai napig ez jelenti az egyetlen fizetési lehetőséget a közmű és egyéb szolgáltatók felé.

Régi technológia, de működik

A Magyar Posta egyébként a csekken kívül a Díjnet rendszert is ajánlja a befizetések intézéséhez, amit a Díjbeszedő Holding biztosít az ügyfeleknek. Ez esetben a papír alapú számlát teljes egészében kiváltja egy netes felüket, ahol egy előzetes regisztrációt követően pár mozdulattal, bankkártyával, vagy átutalással egyenlíthetők ki a számlák.

A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód, már évek, sőt évtizedek óta (1994) létezik, és számos felületen, illetve céllal próbálja segíteni a cégek kommunikációját. Előnye, hogy bármilyen oldalról, szögből beolvasható, mert a kód megfejtésére, dekódolására szolgáló programok a három sarokban elhelyezett jellegzetes, minden QR-kódban azonos minta alapján el tudják dönteni, milyen irányban kell a kód pontjait értelmezni, feldolgozni, még akkor is, ha a kódbélyegről készült kép teljesen ferde.

Fotó: Kovács Attila (MTI)

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.