A Dropbox Notes a 2014-ben felvásárolt HackPad alapjain jött létre.

A CrunchBase összesítése szerint a Dropbox 2012 februárja óta összesen 20 különböző vállalkozást, startupot vásárolt meg és egyedül annak a Mailboxnak a vételára ismert (100 millió USD), amiről mi is megemlékeztünk annak idején. A megszerzett vállalkozások jellemzően felhőtechnológiáról és adatelemzésről, analitikáról szónak, de akadnak köztük olyanok is, mint a személyes tárgyak eladását segítő Sold, az e-mail küldést megreformáló Mailbox, vagy a zenei streaminget támogató Audiogalaxy.

Csoportmunkás jegyzetelés

Tavaly áprilisban a Hackpad került a Dropboxhoz, ami után várható volt, hogy hamarosan egy csoportmunkát segítő, jegyzetelős alkalmazással bővül a cég repertoárja. Pár héttel ezelőtt meg is jelentek az első híresztelések azzal kapcsolatban, hogy Project Composer néven a Dropbox már teszteli az új szolgáltatást. Akkor még nem lehetett csatlakozni a tesztelők táborához, most azonban megváltozott a helyzet.

Egyrészt valószínűleg megkapta végleges nevét a termék, mivel már Dropbox Notes néven fut, másrészt elindult a béta teszt időszaka, ahova a cég oldalán jelentkezhetnek az érdeklődők. Az app léte továbbra is egy furcsa, meg nem erősített státuszban van, nem jelent meg róla semmilyen közlemény, a mostani fejleményt is a Hackpad felhasználói észlelték, akik továbbra is aktívan figyelemmel követik kedvenc appjuk sorsát.

A Dropbox Notes funkcióiról egyelőre szinte semmit sem lehet tudni, kiindulási pontot mindössze az a kép ad, amit a feliratkozási oldalon helyeztek el. Ezen egy dokumentum látható, amit párhuzamosan ketten szerkesztenek, vagyis olyan képességek várhatók tőle, mint amit a Google Docs, vagy az Evernote nyújt.

A másik információ töredék azt sejteti, hogy elsősorban céges ügyfeleknek szánják a szolgáltatást, ami szintén a feliratkozáskor megadandó adatokból következtethető ki. A Dropbox Notes nyilvános béta tesztjének elindulásával párhuzamosan a Hackpad továbbra is elérhető, de ez valószínűleg addig fog tartani, amíg az új jegyzetelő szolgáltatás el nem indul.

A Dropbox nemrégiben kapcsolta össze magát a Microsofttal, aminek következtében az Office dokumentumok a webes felületen megnyithatók és szerkeszthetők, ami azonban fordított irányban, vagyis a OneDrive felületén is megoldható a Dropboxban tárolt állományokkal. 

Mobilitás

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.