Üzleti appok versenye címen hirdet nemzetközi versenyt a Telekom Magyarországon és hét másik régiós országban. Az idei Üzleti appok versenyének témája az Internet of Things, jelentkezni május 25-éig lehet.(x)

Idén is meghirdeti a Telekom a tavaly nagy sikerrel debütált Üzleti appok versenyét a közép-kelet-európai régió nyolc országában. A versenyre május 25-éig lehet jelentkezni.

Az idei verseny célja, hogy a kifejezetten üzleti ügyfelek számára fejlesztett innovatív, Internet of Things (IoT) alapú megoldásokat díjazzák. A Deutsche Telekom, valamint leányvállalata, a Magyar Telekom, 10 millió forint értékű kommunikációs kampányt ajánl fel nyereményként azoknak a független fejlesztőknek, akik a legjobb, felhő-technológián alapuló üzleti célú IoT alkalmazásokat álmodják meg, amelyek könnyebbé, egyszerűbbé és hatékonyabbá teszik a kis- és közepes vállalkozások napi tevékenységét.

A verseny kiváló lehetőség mindazoknak a fejlesztőknek, akik szélesebb körben szeretnék ismertté és elérhetővé tenni IoT-alapú megoldásukat. A Telekom a legjobb, nemzetközi és hazai fronton is használható megoldás fejlesztőjét segíti majd a piacra lépésben, hogy a megálmodott alkalmazás minél előbb juthasson el a hozzáértő, és majd azt használó üzleti közönséghez.

A Telekom Üzleti appok versenyére nemcsak Magyarországról várják a nevezéseket, hanem Ausztriából, Horvátországból, Németországból, Görögországból, Macedóniából, Romániából és Szlovákiából is lehet pályázni. Az egyes országok nyertesei egy-egy 30 ezer euró értékű helyi marketingkampányt nyernek.

A verseny során egy nemzetközi nyertest is hirdetnek, amely nemzetközi megoldás a Deutsche Telekom Csoport nyolc országában lesz a vállalat partnere, és ezáltal eljuthat 10,8 millió üzleti ügyfeléhez.

A Telekom Csoport híres arról, hogy az új technológiákat és szolgáltatásokat fenntartható módon képes bevezetni a piacon. A nemzetközi nyertes az ehhez szükséges értékesítési és marketing szakértelmet, támogatást is megkapja.

A legjobb 15 közé azok kerülnek be, akiknek a megoldását a kis- és közepes vállalkozások valóban értékesnek, szerethetőnek tartják, hiszen a pályázott alkalmazásokra a kkv-s közönség szavaz majd. A legtöbb szavazatot gyűjtő megoldások közül egy szakértőkből álló zsűri választja ki a nyertes hazai pályázatokat, illetve a nemzetközileg legjobbnak ítélt megoldást. A résztvevők növelhetik a pályázatukra érkező szavazatok számát és nyerési esélyüket, ha bevonják ismerőseik közösségét hogy szavazzanak rájuk.

A szavazás is megtérülhet: a Magyarországon, Ausztriában, Horvátországban, Németországban, Görögországban, Macedóniában, Romániában és Szlovákiában regisztráló és szavazó vállalkozók és alkalmazottaik minden országban egy helyi, 6 millió forint értékű marketing kampányt nyerhetnek, valamint a nyertes IoT szolgáltatást is használhatják majd.

A versenyre 2015. május 25-ig lehet jelentkezni, majd ezt követően még június 22-ig várják a szavazatokat a legjobb IoT-megoldásokra.

A pályázat részletei az Üzleti app sikerfalon érhetők el.

 

 

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.