A közvetlen uniós források pályázatait a magyar vállalkozások, a civil szervezetek és a közszféra számára magyar nyelven ismertető honlap indult.

Több mint másfél milliárd euró összértékű, 66 uniós pályázattal indult el www.palyazatokmagyarul.eu néven a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) új honlapja – jelentette be Kiss Antal, az MFK vezetője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa. Ezeknek a pályázatoknak a pénzügyi hátterét nem az eddig megszokott tagországi strukturális és kohéziós alapok szolgáltatják, hanem közvetlenül brüsszeli kifizetésű forrásokból nyerhetők el, amelyek a jövőben fokozatosan nagyobb egyre nagyobb szerephez jutnak majd az európai közösségen belül.

Évente több mint félezer pályázat

A kormány tavaly decemberben hozta létre a közvetlen brüsszeli képviselettel is rendelkező Magyar Fejlesztési Központot, azzal a céllal, hogy ezeknek az uniós lehetőségeknek az elnyerésében segítse a magyar pályázókat. A brüsszeli iroda a kormányzati szándék szerint a pályázatokhoz szükséges konzorciális partnerek felkutatásában segít, mivel a pályázatokon sok esetben előnyt élvezhetnek a több ország szervezeteit tömörítő résztvevők, amelyek között lehetnek nem uniós országbeliek is. A múlt évben indult újabb hétéves uniós fejlesztési ciklusban több mint 130 milliárd eurónyi közvetlen forrás nyílik meg állami és civil szervezetek, alapítványok, cégek és önkormányzatok előtt. Ez évente több mint félezer pályázatot jelent.

Az így elnyerhető támogatások főként a kutatás-fejlesztés, az oktatás, a közlekedés, a környezetvédelem-klímapolitika és az energetika területein jelennek meg.   

Lebonthatóak a nyelvi korlátok

Az új webes felület kialakításánál az MFK az egyik legfontosabb szempontnak tartotta a nyelvi akadálymentesítést, vagyis hogy a honlapon magyarul (is) legyenek olvashatóak a pályázatok. Induláskori 66 pályázat érhető el magyarul, az év végéig pedig további hatvan-hetven pályázatit szeretnének így feldolgozni. Bár a pályázatok eredeti kiírásai is hozzáférhetők angol nyelven, a pályázó szervezeteknek a későbbiekben sem kell nyelvet váltaniuk, hanem pályázatíró cégek segítségét vehetik igénybe a tender benyújtáshoz. A honlapra felkerülnek az államilag minősített pályázatíró cégek is, ezekből egyelőre hatnak az eláérhetőségei kerültek fel a honlapra.   

A honlappal egy időben elindul a www.nyeromagyarok.eu oldal is, amelynek célja, hogy bemutassa a közvetlen uniós forrásokból megvalósuló vagy már megvalósult pályázatokat. Az oldalon az induláskor bemutatott projektek közvetlen támogatásban mérhető összege több mint 4,2 milliárd forint.

Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője, a közvetlen uniós finanszírozású projektek közül kiemelte a 31 milliárd eurós Horizon 2020 innovációs keretprogramot, a 14,7 milliárd euróból gazdálkodó Erasmus+ oktatási és a másfél milliárd euróból gazdálkodó Creative Europe programot. Utóbbi a kultúrával és a kreativitással összefüggő ötleteket díjazza.

Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.