A Samsung csúcsmodellje két verzióban, új formákkal, hajlított kijelzővel érkezik az MWC-re.

Állandó vitatéma, hogy a bemutatás előtt álló csúcskészülékek fotói tervezett módon, vagy valóban véletlenül szivárognak ki. Az első felvételeken rendre csak homályos, alig értelmezhető részletek fedezhetők fel, de ahogy közeledik a bemutató időpontja, varázslatos módon egyre több és jobb minőségű fotó kerül elő.

Az Edge egyszer már bejött

Ez a mechanizmus tökéletesen tetten érhető a Samsung Galaxy S6 esetében is, ami a közelgő Mobile World Congress előtt egyértelműen a legjobban várt újdonság. A tét hatalmas: a koreai gyártó eredményei (ahogy számos alkalommal megírtuk) egyre rosszabbak, a konkurencia fokozatosan erősödik, a Galaxy sorozat érezhetően kifulladt, ami nem is csoda, mivel a Samsung az utóbbi kiadások esetében alig nyúlt hozzá a formatervekhez.

A változást a tavalyi IFA-n bemutatott Galaxy Note Edge kapcsán lehetett elsőként érezni, az eddig felszínre került fotók pedig arra utalnak, hogy az oldalt lekerekített kijelző ötlete beválhatott a Note esetében. Azt már tényként kezeli a világsajtó, hogy a Galaxy S6 két verzióban kerül a piacra, és az Edge elnevezést viselő modell szintén különleges, kétoldalt hajlított panelt kap.

A megújulás nemcsak itt érhető tetten, hiszen a fotókból az is kiderül, hogy a tervezőkre erősen hathatott a kínai gyártók (Meizu, Xiaomi) által képviselt formavilág, de az iPhone effektus is egyértelműen érezhető. Az Alpha sorozattal már bevezetett minőségi anyagok használata, a fém keret bevetése a Galaxy S6-nak is része lesz, így a legnagyobb kritikát (recsegő, ropogó, gyatra minőségű műanyag elemek használata a csúcsmodellben) végre kiolthatja a Samsung.

Sok múlik rajta

A hardveres képességekkel kapcsolatban sokkal nagyobb a zavar és ellentmondás, de azzal a legtöbben egyetértenek, hogy 5 és 5,5 col közötti, QHD felbontású kijelzőre számíthatunk. Nagy esélye van annak is, hogy egy sor érzékelő kerül a telefonba, ahogy azt is valószínű, hogy az Android Lollipop verziójával érkező készülékben a TouchWiz felület végre valóban megújul és nem lesz telepakolva a rendszer előre telepített alkalmazásokkal.

Ami biztos: holnap leleplezik a telefont, így addig nem maradt már hátra, mint az eddig megjelent fotók böngészése.

A képek forrásai: 1. 2. 3. 

Konzumer tech

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.