A héten megtörtént az eddigi legnagyobb befektetés a bitcoin-világban. A Dell-lel és a payPallal is dolgozó Coinbase 75 millió dollárt kapott, és nem is akárkiktől.

Impozáns neveket tudott megnyerni magának a Coinbase, amely a héten 75 millió dollár kockázati tőkét kapott a további fejlesztéseihez, a nemzetközi terjeszkedéshez, valamint a jogi háttér megerősítéséhez.

A befektetők névsorában kétségtelenül a New York-i tőzsde (NYSE) virít a legfényesebben, de ott van mellette egy jelentős spanyol bank, a BBVA befektetési alapja és az Egyesült Államok speciális, elsősorban a hadsereg egykori és jelenlegi tagjainak pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cége, az USAA is.

Meg persze ott vannak a legjelentősebb kockázati befekekető társaságok: a Draper Fisher Jurvetson, melynek például a Baiduban és a Tesla Motorsban is van pénze, a Union Square Ventures, amely például a Foursquare-ben, a Kickstarter platformban és a MongoDB-ben is látott fantáziát, az Andreessen Horowitz. Mellettük már nem is kelt olyan feltűnést a Crypto Currency Partners, amely főleg a bitcoin-üzletben érdekelt cégekbe fektet, vagy Ribbit Capital, melynek egyik alapítója, Meyer "Micky" Malka szintén érdekelt a bitcoin-üzletben mint a Bitcoin Foundation egyik igazgatója.

Két év, három kör, egyre nagyobb nevek

A 2012-es alapítása óta a Coinbase összesen közel 107 millió dollár befektetést gyűjtött. A Crunchbase-en található információk indulása után mindjárt kapott 600 ezer dollárt (ebben a körben többek között az Y Combinator is beszállt), majd 2013 májusában 6,1 milliót, hét hónappal később 25 milliót, majd három napja 75 milliót.

Önmagában egy a pénzügyi szektorban mozgó cég esetében a 75 millió dolláros tőkeinjekció bár jelentős, nem kirívóan magas. Ami igazán figyelemre méltóvá teszi az eseményt, az az, hogy a pénzpiacokon jelentős szereplői álltak egy mind a mai napig inkább a szürke zónában mozgó virtuális fizetőeszköz mellé, aminek az árfolyama ráadásul hihetetlen mértékben hullámzik. Miközben 2013 végén 1000 dollár fölé emelkedett az árfolyam, jelenleg mindössze 226-227 dollárt ér.

Az is izgalmassá teszi a befektetők döntését, hogy a befektetés lezárásával gyakorlatilag egy időben kezdődött New Yorkban Ross Ulbricht pere, akit azzal vádoltak, hogy ő üzemeltette a bitcoinra épülő Silk Road nevű feketepiacot, ahol többek között kábítószerrel is kereskedtek. De nem csak az a probléma a bitcoinnal, hogy anonimitása miatt a feketekereskedelmet is segítheti. A biztonságával kapcsolatban is újabb és újabb hírek érkeznek. Legutóbb január elején az egyik legfontosabb európai tőzsde, a szlovén-angol Bitstamp állt le több napra, mivel elloptak róla 19 ezer bitcoint.

Több tízezer üzleti ügyfél

A 2012-ben alapított Coinbase a világ egyik legjelentősebb bitcoin-szolgáltatójává nőtte ki magát. 2,1 millió regisztrált egyéni felhasználója és közel 40 ezer üzleti ügyfele van. Vele dolgozik például a Dell, amelly tavaly júniusban kötöttek megállapodást, sőt a payPal rendszerébe is belekerültek, amióta az online fizetési szolgáltató lehetővé tette a bitcoinos fizetést.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.