Ennek a korosztálynak köszönhetjük ugyanis a technológiai ipar mostani nagymenő cégeit. De sikereikhez kellett Jobs és Gates is.

Facebook, Instagram, Dropbox, Airbnb, Lyft, Reddit, Quora, Venmo, Palantir, Pinterest, Wish, Sofi – sikeres amerikai technológiai cégek. De a sikerességen túl mi bennük a közös? Mindegyikük már jó ideje a több milliárd dolláros bevételű vállalkozások klubjának a tagja, de ennél is érdekesebb, hogy ezeket a cégeket egytől egyig 1981 és 1984 között született férfiak alapították. A generáció sikerének okait a Business Insider próbálta kideríteni.

Ehhez Gates és Jobs is kellett

A mostani harmincas tech-guruk sikere a születésük előtt időkben, konkrétan a 70-es években gyökerezik: akkor lépett színre az informatikát forradalmasító korosztály, Bill Gates és Steve Jobs generációja. Gates és Jobs is ekkor kezdték a karrierjüket. Ők még valószínűleg dolgoztak nagygépeken, bár már 1975-ben megjelent az első személyi számítógép, a PC. És ez volt az, ami megnyithatta az utat a következő generációk sikeréhez és gazdagságához.

Az Y generáció pályafutásának a kezdete nagyjából a PC-k tömegessé válásával esett egybe. Ez jó időzítés volt. Néhány évvel korábban sokan közülük valószínűleg az egyetem, főiskola után olyan nagyvállalatoknál helyezkedtek volna el, mint az IBM, ahol többségük szép lassan bele is szalonnásodott volna a nagyvállalati lét kényelmébe. Csakhogy ennek a generációnak már ott volt az írósztalán a PC. Már tinédzserként rájöttek arra, hogy mekkora szabadságot is ad a gép, és valószínűleg simán megírtak egyszerűbb programokat.

A nőkre más sors várt

A generáció női tagjai nem voltak ennyire szerencsések. Akkoriban a számítógépipar velük nem igazán akart kezdeni semmit. A legtöbb számítástechnikai cég nem is gondolkodott női célcsoportban, a reklámok nem a lányoknak szóltak. A Business Insider szerint ennek drámai hatása volt a nők helyzetére a számítógép-tudományok területén. Egyrészt az ilyen szakmákban nagyon ritkán lehetett találkozni nőkkel, de ha voltak is, rendszerint ugyanabban a pozícióban is lényegesen kevesebbet kerestek a férfiaknál.

Az alulreprezentáltság viszont csak egy dolog. Gyakoribbak voltak a nőkkel szemben elkövetett szexuális zaklatások is. (Ez egyébként mind a mai napig jelen van az iparban, a közelmúltban Ubert hozta kellemetlen helyzetbe, a botrány magát Travis Kalanickot is elsodorta, de a Google-nél is volt egy komolyabb probléma a nők alkalmazása körül.

A nőket a kockázati tőke is diszkriminálja. Az egyik amerikai tanulmány szerint ha egy startup igazgatóságának van legalább egy női tagja, nagy valószínűséggel kevesebb forráshoz jut, mintha mindenki férfi lenne a vezetésben.

Mai áron nem vennénk meg a 80-as évek menő PC-it

Persze a fiúknak sem volt könnyű, bár legalább a nemük miatt nem indultak hendikeppel. PC-hez hozzájutni a 80-as években senkinek sem volt egyszerű. Az évtized elején egy átlagos PC 1565 dollárba került (mai árfolyamon ez kb. 4100 dollár). Ha valakinek inkább Macintoshra fájt a foga, még mélyebbre kellet nyúlnia a szebében: 1984-ben, amikor az Apple első kereskedelmi modellje megjelent, 2500 dollárt (mai árfolyamon 5700 dollár) kértek egy almás gépért.

Ugyanakkor ez a generáció együtt nőtt fel az internettel, átélték a dotcom-válságot és az azt megelőző hájpot, és sokuk a saját bőrén tapasztalhatta meg az internet átalakulását a válság után.

A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy most sem csak a 30-as éveikben járó techvezérek fújják az IT passzátszelét. Van néhány meghatározó cégvezető, aki már negyedik, sőt ötödik X-ét tapossa. A Tesla alapítója, Elon Musk már negyvenes éveinek a derekán jár. Az Amazon vezére, Jeff Bezos 53 éves. A trónkövetelők pedig egyre fiatalabbak. A Snap alapítói, Evan Spiegel és Bobby Murphy még a harmincat sem töltötték be. Spiegel mindössze 27 éves, Murphy pedig csak két évvel idősebb nála.

A rugalmas PC inspirálóbb

Az Y generáció legnagyobb cégeinek alapítói ugyanakkor nem egy hullámban indultak. Mark Zuckerberg már egyetemi évei alatt, 2004-ben elindította a Facebookot, míg John Zimmer csak 2012-ben fogott bele társaival a Lyft felépítésébe.

A felnőtté válásuk alatt szerzett tapasztalataik azonban nagyon hasonlóak, és sokak szerint döntően befolyásolták a technológiához való viszonyukat. Ezt indirekt módon, az iPad és a gyerekek viszonyával lehet legérzékeltesebben leírni. Egy gyerek szinte elsőre jól el tud szórakozni egy iPaddel, de alkalmazást már nem nagyon tudna és akarna fejleszteni rá. A PC viszont vonzotta a geekeket.

Közösség & HR

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.