A vásárló a Quest részeként működő amerikai cég egy év alatt integrálja a magyar vállalatot.

Meglepetésként érte a hazai piacot, hogy a közelmúltban még második befektetési körére készülő Balabitot felvásárolta az amerikai One Identity – a felvásárlásról ők adtak ki közleményt –, amely a Quest részeként működik, de a tavalyi évtől önálló márkaként fut. A Questet 1987-ben alapították, jó néhány évig a Dell szoftveres részlegeként működött, és 2016-ban vált ismét önállóvá, amikor a Dell megvált szoftveres portfóliójától. A Balabit számára nem ismeretlen a felvásárló, melynek OEM partnerként szállította a megoldását.

Mivel a felvásárlás két magántulajdonú cég tranzakciója, a részletek nem nyilvánosak, így a vételárról sem közöltek semmit.

Balabit hosszú idő után adta fel az organikus növekedési stratégiáját, amikor már egyértelmű volt, hogy a nagyobb volumenű nemzetközi terjeszkedéshez nincs elegendő erőforrásuk. Még 2014-ben vontak be 8 millió dolláros tőkét a C5 Capitaltól, amiből csak az elindulást akarták finanszírozni, hogy arra építve a vállalat tartósan megvesse a lábát a nemzetközi piacon. A tőkebevonás sikeresnek tűnt, a cég már egy év múlva új termékkel is jelentkezett, a Blindspotterrel, amely az egyre népszerűbb viselkedéselemzést vetette be az IT-rendszerek védelmére.

Ugyanabban az évben már nem is titkolta a cég, hogy a továbblépéshez ismét tőkebevonásra lesz szüksége. Erről Györkő Zoltán ügyvezető igazgató, a cég egyik alapítója is beszélt lapunknak adott interjújában. Akkor még azt mondta, hogy egy éven belül szeretnék tető alá hozni az újabb befektetési kört.

Egyelőre valószínűleg mindenki marad a helyén

A Balabit sorsának alakulása követi a kelet-európai startupok példáját (hasonló utat járt be például a Skype vagy az IBM által felvásárolt magyar Ustream is). Valószínűsíthető, hogy a felvásárlás után sem változik a magyarországi cég vezetése, ahogy például az IND Group eladása után is történt. Azaz Györkő Zoltán, aki jelenleg is a Balabit ügyvezető igazgatója, a továbbiakban az One Identity fejlesztőközpontjaként működő cég CEO-jaként levezényli az integrációt, és valószínűsíthető az is, hogy a Syslog-ng termékvonal nemzetközi értékesítésében is szerepet kap. A termékfejlesztés pedig továbbra is Scheidler Balázs – a szintén Balabit-alapító, és jelenleg fejlesztési igazgatóként dolgozó szakember – feladata marad, már csak azért is, mert a Syslog-ng az ő ötletéből született. Információink szerint egyébként a teljes integráció nagyjából egy évet vesz majd igénybe. 

A cég péntekre ígért részletesebb tájékoztatást a felvásárlásról.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.