A DDB-től érkező Szabó Béla váltja a Magyar Turisztikai Ügynökséghez igazoló Bánhegyi Zsófiát.

A DDB kommunikációs ügynökségtől érkezik a Magyar Telekom csoport új kommunikációs igazgatójává. Szabó Béla, aki jelenleg még a DDB stratégiai és innovációs igazgatója május 15-étől irányítja távközlési cég csoportszintű kommunikációs tevékenységét. A márkamenedzsment, a szponzoráció, a rendezvények, a külső és belső kommunikáció, valamint médiastratégia is alá fog tartozni. Elődje, Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese lesz április 3-ától.

Szabó Béla

Szabó Béla számára nem lesz ismeretlen terep a Magyar Telekom, mivel a DDB hosszú ideje partnere a távközlési cégnek. „Az évek során sok kollégával és feladattal megismerkedtem” – idézi a kommunikációs szakembert a vállalat közleménye.

A szakember a Corvinus Egyetemen szerzett diplomát, valamint hosszab ideig tanult a nagy hagyományú Groningeni Egyetemen (Rijksuniversiteit Groningen) is. Több nagy nemzetközi reklámügynökségnél töltött be fontos szerepet, a Y&R-nál az Ericsson regionális koordinációjáért, a Leo Burnett-nél stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatóként az ügynökség termékeinek minőségéért és az ügyfélszerzésért volt felelős.

A telekommunikáció ipar sem ismeretlen számára. Négy évet töltött a Vodafone-nál, dolgozott a magyar leányvállalatnál és Londonban, a globális szervezeténél is márkaépítésért és marketing kommunikációért felelős vezetőként. Többek között az ő nevéhez köthető a szolgáltatók mobilhálózatának új iparági témaként való felépítése. Személyesen vett részt a dél-afrikai MetropolitanRepublic ügynökség stratégiai igazgatójaként Afrika legerősebb márkája, az MTN telekommunikációs szolgáltató digitális transzformációs és kommunikációs stratégiájának kialakításában. A DD-hez két éve igazolt.

Közösség & HR

Mindent felemészt a mobil

Egy átlagos mobilozó havonta 30 alkalmazást használ. Dél-Koreában pedig már naponta 3 óránál is többet nyüstölik az appokat.
 
Egyre gyorsuló ütemben tűnnek el a bankfiókok a világon, pénzügyeink intézése mindinkább online történik. Alig egy évtized alatt drasztikusan át fognak alakulni bankolási szokásaink.

a melléklet támogatója az OTP Mobil

Hirdetés

Okos pénzügyi tervezés – növekvő konverzió a kkv-knál

A kis- és középvállalkozások életében megfigyelhető az a tendencia, hogy bár saját piaci és működési környezetüket ismerik, a fizetési megoldásokban rejlő lehetőségekkel egyáltalán nem vagy csak alig vannak tisztában.

A digitális átalakulás szép elv. De ha mindent az azonnali megtérülés és az IT-költségek csökkentése vezérel, akkor csak elv marad – súlyos valós következményekkel. Takács István Péter írása.

Az élethosszig tartó tanulás lesz a legfontosabb képességünk

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az SAP megnyerte az első csatát: elsőfokú döntés született a közvetett szoftver felhasználás licencdíj vonzatairól. Dr. Andriska Zsófia (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.