A fejlett piacokon gyakorlatilag falnak ütközött a tabletpiac, de a fejlődő régióban is vége a fékeveszett növekedésnek.

Az iPad érkezésével 2010-ben gyakorlatilag újraalkotott szegmens néhány röpke év alatt a teljes érettség szakaszába lépett. Legalábbis az IDC adatai erre engednek következtetni, kiváltképpen a fejlett amerikai és európai régiókban.

Nyugaton már mindenkinek van 

A neves piackutató cég a PC-k után a táblagépek esetében is korrigálni kényszerül, hiszen alaposan túlbecsülte a tabletek iránt megmutatkozó idei keresletet. Legfrissebb előrejelzésükben már csak 6,5 százalékos növekedési ütemet látnak reálisnak, szemben a néhány hónappal ezelőtt prognosztizált 12,1 százalékkal. A most kiadott jelentés szerint Észak-Amerika és Nyugat-Európa annyira "jóllakott" már a termékből, hogy idén semmiféle növekedést nem produkál a piac. Miközben 2013-ban még 25 százalékot hízott az eladott mennyiség, az elkövetkező évek maximum néhány százalékos bővülést tartogathatnak. 

A fejlődő régiókban ugyan idén is 12 százalékos lesz a bővülés, de ez is messze elmarad a tavaly realizált 88 százalékos robbanásszerű ütemtől. A világ többi részén az elkövetkező néhány esztendőben szintén fokozatosan csillapodik a tabletek iránti étvágy és 2018-ra már csak 5 százalékos bővülést látnak reálisnak az IDC elemzői.

Create Infographics

Árverseny helyett

Szállítói oldalról nézve a beszűkülő kereslet jelentette nehézségeket némileg ellensúlyozhatja, hogy az átlagos eladási ár mindeközben szintén stabilizálódik. Szakértők szerint ez néhány éven belül valahol 313 dollár környékén állapodhat meg.

Az idei átlagárak 334 dollár körül fognak alakulni, de az eltérő gazdasági környezetet jól mutatja, hogy Észak-Amerikában és Nyugat-Európában ez a mutató 373 dollár lehet, míg a világ többi részén 302 dolláros átlagos eladási árral kalkulálnak. Igaz, ez a szűk 25 százalékos különbség sehol sincs az okostelefonoknál megmutatkozó régiós differenciától. Utóbbiaknál körülbelül 60 százalékkal drágábban megy el egy átlagos készülék a fejlett országokban.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.