Sok tekintetben nem folytatja a nagy előd útját az Apple első számú embere. A néhai Steve Jobs mentalitásától például semmi nincs olyan messze, mint amire Tim Cook készül.

Tim Cook három és fél éve vette át a stafétabotot legendás elődjétől, a 2011 októberében elhunyt Steve Jobstól. Sokan úgy gondolták, Cook nem lesz képes megfelelni a Jobs által magasra tett elvárásoknak, ám az új irányítás alatt egyelőre rendületlenül felfelé menetel az Apple. Az eltelt évek alatt kiderült, Cooknak van markáns arca, ami sok szempontból különbözik Jobsétól.

Abszolút adakozás

Az egyik ilyen terület a jótékonyság. Jobs nemhogy nem adakozott, de egyenesen ellenezte ezt a fajta tevékenységet.Ő sem az Apple, sem a saját vagyonát nem "pazarolta" ilyesmire. Ennek teljesen ellenkezőjéről van meggyőződve Cook, aki a Fortune magazin róla szóló terjedelmes riportjában elmondta, bár korábban is támogatott ügyeket, ezeket nem verte nagy dobra.

Most azonban már ott tart, hogy szándéka szerint a teljes vagyonát ilyen célra fogja elosztani. Illetve nem a teljeset, mert 10 éves unokaöccsének a tanulmányai költségeit azért előtte még elrendezné. Bár Cook vagyona nem olyan hatalmas, hogy akármelyik komolyabb gazdaglistára felférjen velük, de becslések szerint 700-800 millió dollár felett azért így is rendelkezhet.

Ráadásul míg korábban kifejezetten tabu volt az adakozás az Apple-nél, az új vezető égisze alatt immár több kezdeményezés segíti ezt a tevékenységet. Alig néhány nappal hivatalos kinevezése után például beindította azt a vállalati programot, amely a dolgozók saját jótékony felajánlásait 10 ezer dolláros összegig automatikusan ugyanannyi pénzzel egészíti ki.

A részvényesek is kapnak

Az Apple cégértéke úgy emelkedett soha nem látott magasságokba, hogy közben Cook beindította a részvényesek közvetlen kifizetését is. Míg korábban Jobs ettől tartózkodott, utódja már közel 100 milliárd dollárt jutatott a befektetőknek osztalékfizetés és részvényvisszavásárlás formájában. Ezalatt nem mellesleg a cég készpénzállomány a háromszorosára duzzadt a 2010-es állapothoz képest.

Cook egy sor más területen is kilépett Jobs árnyékából. Míg utóbbi jobbára egyszemélyes show-ként vitte a céget, a regnáló vezető nemhogy engedi érvényesülni, szerepelni beosztottjait, de egyenesen támogatja azt. Nem tiltott például a sajtómegjelenés, és a hírek szerint nem kíván mindent a legapróbb részletekig megismerni, a jelentéktelenebb folyamatokat is szigorúan felügyelni.

A vállalat nyitottabbá válása mellett egy rendkívül bátor lépéssel magánéletét is "tisztázta" tavaly, amikor nyilvánosan felvállalta homoszexualitását. Ilyet korábban egyetlen, Fortune 500-as listán szereplő céget vezető ember sem tett. Cook ezzel is az általa fontosnak tartott és egyre gyakrabban hangoztatott értékekre, a diszkriminációmentesség fontosságára, az emberi jogok tiszteletben tartására igyekezett rávilágítani.

Bőkezű iparág

Az Apple vezérigazgatója szerencsére nem az első informatikai vezető, aki nem sajnálja vagyonát általa fontosnak vélt társadalmi problémák megoldására áldozni. Ezen a területen egyértelműen a Gates házaspár mutatja a példát, akik eddig több mint 30 milliárd dollárt, vagyonuk több mint harmadát folyósították ilyen célokra. A Facebook-alapító Mark Zuckerbergnek még van mit behoznia a maga 1,5 milliárdos adakozási "teljesítményével", de szerencsére neki még bőven lesz ideje behozni az egykori Microsoft-vezért. 

Szemléletes adat, hogy tavaly az USA legnagyobb ötven adakozója között tizenkét technológiai hátterű ember vagy házaspár szerepelt. Ha viszont a teljes felajánlott összeget nézzük, az IT szerepvállalása ennél is egyértelműbb. A közel 10 milliárdos teljes summa körülbelül fele származott ebből a szektorból meggazdagodott adakozóktól.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.