A Fujitsu EMEIA technológiai vezérigazgató-helyettese, Réger József szerint a vállalatoknak a félelmek helyett a reális felhasználási lehetőségeket kell vizsgálniuk.

Láthatólag a Fujitsu sem akar lemaradni a mesterségesintelligencia-őrületről. Évek óta ez a központi témája a Fujitsu World Touroknak. A tavalyi rendezvény keynote-jaként Réger József, a Fujitsu EMEIA technológiai vezérigazgató-helyettese szintén ennek témának szentelte nagyívű előadását. (Réger kiváló előadó, aki egyszerre tud szólni szakértőkhöz és laikusokhoz. A tavalyi produkcióját teljes terjedelmében közzétették a YouTube-on.)

A vezérigazgató-helyettes rendszeresen megnyilatkozik az AI-ról. Lapunknak adott tavalyi interjújában is főleg erről, pontosabban körülötte kialakult tévhitekről beszélt. A közelmúltban egy cikkben ismét kísérletet tett arra, hogy eloszlassa a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmeket, és megpróbálja elhelyezni a technológiai helyét a vállalati IT-ban.

Vitatott téma, és az is marad

Mint írja, a mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) széles körben vitatott téma, és a jövőben is az marad. Nagyon sok iparág fedezi fel a benne rejlő értéket, miközben naponta jelennek meg olyan jelentések, amik azt a félelmet erősítik, hogy az AI elveszi az emberek munkáját. Réger szerint a mesterséges intelligencia gyakorlati haszna tagadhatatlan. Szinte minden iparágban tágítja a határokat, megváltoztatja az üzleti működést. Réger szerint ezt pozitívan kell szemlélni, mert rendkívüli mértékben növeli az üzleti produktivitást. Egy PwC-tanulmányra hivatkozik, mely szerint 2016. és 2030. között az AI 14 százalékkal, azaz 15,7 billió (1012) dollárral növeli a világ GDP-jét.

Persze Réger is hajlamos a nyilvánvaló előnyökre helyezni a hangsúlyt: az egyszerű feladatok automatizálása munkaerőt szabadít fel, amely így bonyolultabb és izgalmasabb feladatokat végezhet el. (Ezzel érvel évek óta a robotikai ipar is.) "Vegyük például a Berwin Leighton Paisner innovatív ügyvédi irodát – írja Réger. – A brit cég újszerű üzleti modellje AI-rendszert alkalmaz bizonyos ingatlanviták kezelésére. A rendszer kinyeri a nyers adatokat, és ellenőrzi, milyen alapvető információkra van szükség a másik félnek szóló hivatalos tájékoztatás elkészítéséhez. A költségmegtakarítás mellett az új modell az időbeni hatékonyság terén is meglepő eredményt hozott: a folyamatok automatizálásával percek alatt elvégezhetőek az emberi munkaerővel heteken át tartó feladatok. A jövőbeni rendszerek pedig ennél jóval átfogóbb feladatok végrehajtására lesznek alkalmasak."

Az alkalmazási lehetőségekhez azonban nem az AI felől kell közelíteni – hangsúlyozza Réger. A cégvezetőknek a saját vállalatukra érdemes koncentrálni, és azt kell elemezniük, hogyan vehetné hasznát a szervezet a mesterséges intelligenciának. Az AI képességei elég sokrétűek ahhoz, hogy minden vállalatnak – dolgozzon bármely iparágban – érdemes legyen azonnal beruháznia ezen a területen.

Reger továbbra is úgy látja, hogy egyelőre a folyamat korai szakaszában tartunk. A lapunknak adott interjúban is kitért erre, amikor arról beszélt, hogy bár nagy híve a mesterségesintelligencia-kutatásnak, mindig igyekszik leszögezni, hogy ebben csak a mesterséges a biztos, az intelligencia nem. Szerinte amit mesterséges intelligencia néven emlegetünk, az inkább gépi tanulást jelent.

Mostani írásában továbbmegy: az AI alkalmazásához a vállalatoknak azt is fel kell ismerniük, hogy csak a mögöttes technológia fejlesztésével tudják kiaknázni a valódi előnyeit. Réger két kulcsmozzanatot emel ki: az imagifikációt, azaz az üzleti adatok képpé alakítását, amivel az adatokat emészthető és a gépi tanulás által is feldolgozható problémákká alakítjuk; valamint a számítási teljesítmény növelését, amellyel hatékonyan támogatható a gépi tanulás „betanítási” szakasza.

Másként kell működtetni a vállalatot

A technológia mellett van azonban más feltétel is. A vállalatoknak el kell érniük a digitális érettség szakaszába. Ez teszi lehetővé ugyanis, hogy a vállalatnak az AI számára jól előkészített digitális üzleti adatai legyenek. Az AI-val támogatott üzleti folyamatok is intelligensebbekké válnak, ami segíti az üzletvitel fejlődését. Ezzela legképzettebb munkatársakat meg lehet szabadítani sok fölösleges, ismétlődő feladattól, hogy tudásukat innovatívabb területeken lehessen kamatoztatni.

Az AI azonban nem kulcskész megoldás, amit leemelünk a polcról, és használunk – figyelmeztet Réger. Ha egy vállalat ebben lépni akar, akkor képeznie kell az alkalmazottait, beruházásokra lesz szüksége, technológiai szakértőket kell alkalmaznia. Egyrészt azért lesz ezekre szüksége, mert a technológia egyre összetettebbé és bonyolultabbá válik, másrészt azt is meg kell értenie hogy hogyan, hol és miért érdemes AI-t használni.

Ha azonban a törekvéseket siker koronázza, a pénzügyi előnyök nyilvánvalóak lesznek. Au AI alkalmazása óriási megtakarítást eredményez a hatékonyságnövelés révén, ráadásul korábban elérhetetlen üzleti képességeket tesz hozzáférhetővé.

Társadalmi vitára is szükség van

Réger cikkének végén megismétli azokat a gondolatait, amit lapunknak is mondott az AI társadalmi hatásával kapcsolatban. Társadalmi vitát kell kezdeményezni a mesterséges intelligencia széles körű bevezetésének következményeiről, és meg kell állapodni azokban a szabályokban és keretekben, amelyeket társadalmi szinten érvényesíteni kívánunk a mesterséges intelligenciára nézve.

Az AI okozta problémákra fel kell készülni például a minden szintre kiterjedő oktatással, a meglévő munkaerő átképzésével. Szerinte ki kell dolgozni egy olyan, általánosan elfogadott keretrendszert, amely gondoskodik arról, hogy a produktívabb működés nyomán magasabb nettó érték szülessen mind az egyes vállalatok szintjén, mind pedig a társadalom egészében.

Cloud & big data

Úgy tűnik, a fiatalok unják a VR-szemüvegeket

Egy friss felmérés szerint nem csak azokat lesz nehéz meggyőzniük a gyártóknak, hogy fektessenek pénzt és időt a virtuális valóságba, akiknek még nincs saját VR-headsetjük.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.