InternetKon néven jövő tavasszal indul, kizárólag digitális felületen zajlik, a kérdések összeállításába pedig már a 14 éven felüliek is beleszólhatnak - startol a Nemzeti Digitális Konzultáció.

Az internetadó halott, és a témát a jövőben sem csempészheti senki vissza a köztudatba – ígérte sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás. Az európai parlamenti képviselőt a miniszterelnök bízta meg azzal, hogy a komoly társadalmi nyomásra visszavont internetadó helyett indítson nemzeti konzultációt a lakosságot a világháló kapcsán ténylegesen foglalkoztató kérdésekről.

Az uniós átlagnál többen nem láttak még nálunk internetet

A konzultáció, melyet InternetKonnak neveztek el, jövő év március közepe és április közepe között zajlik majd, a témához illően kizárólag digitális felületen, az internetkon.hu-n, amelyet január közepén élesítenek. Más tekintetben is eltér a mostani konzultáció a korábbi postán szétküldött kérdőívektől. Ezúttal ebbe a kezdeményezésbe nemcsak a felnőttek, hanem a 14 év feletti fiatalok is bekapcsolódhatnak. A képviselő ígérete szerint arra is megteremtik a feltételeket, hogy azok is bekapcsolódhassanak a folyamatba, akiknek a háztartásában nincs internet. Hogy ezt valamiféle Teleház rendszerrel vagy egyéb módon teszik lehetővé, nem részletezte. Azok számarányát tekintve, akik még soha semmilyen módon nem fértek hozzá a világhálóhoz. Magyarország az uniós tagországok átlagánál rosszabbul teljesít: az uniós 17-18 százalékkal szemben nálunk ez a mutató 22 százalék.  

A kérdések összeállításában is széles körű konzultációt ígért a fideszes európai parlamenti képviselő. Egyeztetni kíván a szakmai és társadalmi szervezetekkel, de a már említett webes felületen a lakosság is beleszólhat abba, hogy a konzultáció során mit kérdezzen tőle az állam. Az, hogy végül mely kérdések kerüljenek bele a végső csomagba, a kormány döntése lesz.

Deutsch Tamás szerint az InterKon alacsony költségvetésű konzultáció lesz, bár konkrétan még az összeg nagyságrendjét sem tudtuk meg tőle. Azt viszont igen, hogy a költségek egy részét, 132 ezer forintot saját zsebből fedezi. Ebből az összegből 51 ezer forint volt a domainregisztráció és további 61 ezer forintba került az InternetKon kampányt népszerűsítő molinó.

Legyen internet-semlegesség és valódi verseny?

A konzultáció kapcsán szóba jöhető kérdések közül Deutsch Tamás külön kiemelte az internetsemlegességet, ami most világszerte az egyik legforróbb téma. A semlegességi elv ebben az esetben azt jelenti, hogy a világhálón valamennyi adatot azonos módon kell kezelni, az adatok továbbításakor egyik szolgáltató sem kerülhet előnybe a többiek rovására. Ma számtalanszor előfordul, hogy egyes szolgáltatók blokkolnak vagy lassítanak bizonyos tartalmakat, hogy a konkurenseik versenyhátrányba kerüljenek.

Emellett még egy témát hangsúlyozott Deutsch: legyen-e törvényi szabályozás arra, hogy az előfizető minimálisan hány szolgáltató kínálatából választhasson. A mai állás ugyanis az esetek el nem hanyagolható részében a jövendő ügyfélnek nincs választási lehetősége csak egy szolgáltatótól veheti igénybe az internetszolgáltatást.

A tájékoztatón megszólalt annak a két szakmai szervezetnek is a vezetője, amellyel már elindította az egyeztetést Deutsch Tamás. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke, Laufer Tamás, a szervezet elnöke elmondta, hogy az elmúlt hetekben felmérést végeztek a tagvállalatok között, ennek alapján négy témakört javasolnak a kormánynak.

A szakmai szervezetek négy pontja

Az első, hogy a televízióhoz hasonlóan mindenkinek alanyi jogon járjon az internethozzáférés. A második a digitális oktatás, azaz hogy a digitális képességeket az életkori sajátosságoknak megfelelően oktassák felnőttnek és gyereknek egyaránt.

Kiemelt téma továbbá a digitális gazdaság, ahol segíteni kell a hazai vállalkozások digitális felkészülését, hiszen az a vállalatok közti kommunikáció és a termelési hatékonyság növekedésének elengedhetetlen eszköze. Legalább ennyire fontos a 21. században, hogy végre megvalósuljon a digitális szolgáltató állam. Minden közszolgáltatás legyen az interneten is elérhető, a közadatok akadálymentesen legyenek hozzáférhetőek.

A mási szervezet, amellyel Deutsch már egyeztetett, az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér). Az Infotér hasoló kérdésköröket fogalmazott meg, mint az IVSZ. Szerintük az internet legyen közmű, ami mindenki számára hozzáférhető megfelelő áron és megfelelő minőségben. Ezen a téren az EU által elvártnál gyorsabban akar haladni Magyarország: a tervek szerint nem 2020-ra, hanem már 2018-ra kiépül minden hazai háztartás világhálós hozzáférése. Az még a jövő zenéje, hogy mindenki számára elérhetőek lesznek-e a további feltételek, azaz az eszközök és az előfizetés.

(Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs)

Piaci hírek

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.