Többfrontos marad a harc Brüsszel és a Google között, a keresőóriás válasza a legutóbbi uniós ultimátumra soványkának ígérkezik és dollármilliárdos büntetéssel fenyeget.

Sajátosnak, de akár fogalmazhatjuk úgy, hogy kicsinyesnek és mindezzel együtt meglehetősen problémásnak minősítette a Google az Európai Unió trösztellenes hatóságainak vele kapcsolatos követeléseit, miszerint változtasson a keresőszolgáltatásának eddigi versenykorlátozó gyakorlatán.

Vajúdtak a hegyek...

Az amerikai technológiai óriás csütörtökön juttatta el válaszát a brüsszeli illetékesekhez az ellenne már jó ideje folyó vizsgálattal kapcsolatban. A Google jogászai több hétig rágódtak azon, mit válaszoljanak a brüsszeli bizottság ellenük legutóbb áprilisban benyújtott több mint százoldalas vádiratára, amely tetemes bírságokat is kilátásba helyezett, ha nem tesz megfelelő lépéseket a keresőóriás. A Google augusztus végéig kért és kapott haladékot a válaszadásra.

Az unió illetékesei már öt éve vizsgálódnak az amerikai nagyvállalat keresőszolgáltatásainak üzleti gyakorlatával kapcsolatban. A Google fölénye Európában vitathatatlan, az internetes keresések mintegy 75 százalékánál használják a Google-t, egyes országokban ez meghaladja a 90 százalékot is, míg ugyanez a mutató az USA-ban alig több mint 70 százalék. Ez az uniós versenyfelügyeleti szerveknél jogosan vetheti fel a piaci erőfölénnyel való visszaélés kérdését.

A technológiai óriás ellen 2010-ben 19 társaság, köztük a Microsoft nyújtott be panaszt, ami alapján Brüsszel megindította az eljárást. Az egyik leginkább kifogásolt gyakorlata a vásárlás-összehasonlító szolgáltatáshoz (Google Shopping) kapcsolódik, ahol a találati listán elsőként valami "rejtélyes" okból mindig a saját rendszerébe feltöltött termékek jelennek meg.

Az elmúlt öt év alatt háromszor is nekirugaszkodtak a probléma megoldásának, de végül mindegyik kísérlet kudarcba fulladt. Legutóbb valamiféle átmeneti megállapodást ugyan sikerült elérni, de úgy tűnik, az abban vállaltakat mégsem teljesítette az unió elvárásai szerint a Google.

Emiatt fogyott el idén áprilisban az Európai Bizottság türelme, és látott napvilágot a testület versenyügyekért felelős tagjának, Margrethe Vestagernek a több milliárd dolláros büntetést is kilátásba helyező ultimátuma.   

A Google szerint nála minden rendben

A Google a mostani válaszában forgalmi adatokat elemző tanulmányokkal igyekezett alátámasztani álláspontját, miszerint eddigi keresőgyakorlata egyáltalán nem lehetetlenítette el a versenytárs vásárlási aggregátorokat attól, hogy elérjék a vevőiket. Sőt idézte riválisainak azon nyilatkozatait, amelyekben maguk jelentik ki, hogy a keresőrendszer "erőteljesen versenybarát". Ugyanakkor azt is igyekezett kiemelni, hogy az uniós elvárások teljesítése veszélyezteti a szolgáltatásának eddig megszokott minőségét és a keresőeredmények relevanciáját.

A FairSearch Europe szervezet, amelynek tagjai között található egyebek mellett a nagy rivális Microsoft is, jogi képviselője útján már jelezte, hogy nem fogadja el a Google érvelését. Szerinte lenne hosszú távú és a versenytársakat is egyenlő elbánásban részesítő megoldás a helyzetre, ha a keresőóriás is úgy akarná.     

Az Európai Bizottság alaposan áttanulmányozza a Google válaszát, mielőtt bármilyen további döntést hozna az ügyben – jelentette ki közleményében Ricardo Cardoso az "uniós kormány" szóvivője.

Jöhet az újabb vizsgálat az Android ügyében

Ha viszont Brüsszel aggályai beigazolódnak, a Google igen tetemes összeget fizethet kártérítésként. A büntetés kiszabásának az alapjául várhatóan figyelembe veszik a Google hirdetési szolgáltatásából származó azon bevételeket, amelyek európai felhasználók kattintásai alapján keletkeznek. Beleszámítják továbbá az árösszehasonlító weboldalain képződő bevételeket és a termékkereső rendszer bevételeit is.

És ezzel még nincs vége a Google ellen Brüsszelből kezdeményezett vizsgálatoknak, amelyek kiterjednek még az amerikai cég hirdetéskereső gyakorlatára is, továbbá arra, mennyire legális, hogy a Google másolja versenytársainak webes tartalmait. És akkor még nem beszéltünk az Android mobil operációs rendszerrel kapcsolatban ugyancsak áprilisban indított új vizsgálatról, ami a Microsoft és a Nokia panaszára indult el. Brüsszel szerint nem EU-konform, ahogy a Google az Android szoftverét - jóval áron alul -  licenceli a gyártóknak. Ráadásul időnként olyan kéréssel is fordult hozzájuk, hogy töröljék vagy késleltessék egy-egy neki nem tetsző rivális operációs rendszert használó modell piacra dobását.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.