A szórakoztatás mellett akár több száz évnyi laboratóriumi munkát is kiválthat az a globális mobiljáték, amit a Deutsche Telekom csoport indított a demenciával kapcsolatos kutatások alátámasztására. Az időskori szellemi hanyatlás az évszázad közepére népbetegség lehet.

Sea Hero Quest néven világszerte elérhető mobiljáték indult azzal a céllal, hogy ezáltal létrejöhessen a világ legnagyobb, közösségi együttműködésre épülő adathalmaza, ami segítheti a  demenciával kapcsolatos ismeretek bővítését.   

A játék a térbeli tájékozódásunkat méri

A Deutsche Telekomhoz (DT) köthető alkalmazás iOS és Android platformon egyaránt elérhető. Az ingyenesen letölthető mobiljátékkal elmélyíthetőek a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismeretek, illetve információt ad arról, hogyan működik agyunknak ez a területe. Számítások szerint ha 100 ezer ember 2 percig játszik, ezzel több mint 50 évnyi laboratóriumi kutatásnak megfelelő adat jöhet létre.

Az időskori memóriazavarok 2050-re világszerte 135 millió embert érintenek majd – ezt az adatot hozta ki A demencia globális hatása című jelentés, amely 2013-2050 között vizsgálja a kór alakulását. A betegség egyebek mellett megakadályozza az új emlékek kialakulását és tárolását, és a fokozottan nagyobb és gyorsabb információáramlás hatására a kór egyre jobban érinti a fiatalabb korosztályokat is.

Hogyan lesz a játékidőből tudományos adat?

A napokban elindult mobiljátékot a Glitchers játékfejlesztőinek, tudósoknak és kutatókban a bevonásával a Saatchi & Saatchi London irányítja. A játékosok szigetek és jéghegyek közötti lavírozásának minden másodperce hasznos tudományos adattá konvertálható a szakértők számára. Ugyanennyi adat begyűjtéséhez hagyományos módszerekkel több, mint 5 órára lenne szükség.

"Eddig sosem látott mértékű összefogást jelent a mostani kezdeményezés a demencia kutatásában. korábban az ilyen vizsgálat koordinálása éveket vett igénybe, és legjobb esetben is csak egy-egy pillanatképet adott igen alacsony számú önkéntes viselkedéséről. Az eddigi legnagyobb, a tájékozódási képesség kutatására irányuló vizsgálatban mindössze 600 önkéntes vett részt" – nyilatkozta Hilary Evans, az Alzheimer’s Research szervezet vezetője.

A demencia és leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór Magyarországon is súlyos probléma. Hazai statisztikák szerint mintegy negyedmillióra becsülhető az ebben a kórban közvetlenül érintettek száma, de a kihatása ennél jóval nagyobb, mivel érinti a betegek környezetében élők mindennapjait is.  

A nemzetközi program egy kimondottan jó ügy szolgálatába állítja a játékszenvedélyt és a hálózati képességeket, partnerként híva ebbe mindenkit, aki hajlandó az idejéből erre pár percet szánni – mondta Christopher Mattheisen, a DT csoporthoz tartozó Magyar Telekom vezérigazgatója.

Fontos a korai felismerés

Kálmán János professzor, a Szegedi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának intézményvezetője a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a korai felismerés a jelenlegi "csak" tüneti kezelést jelentő terápiás lehetőségek ellenére is nagy jelentőségű. Több lehetőséget teremt a korai pszichés, biológiai és szociális beavatkozásokra, életmód-változtatásra, ezek bizonyítottan hatékonyak lehetnek a betegség kialakulásának a késleltetésére, illetve a romlás lassítására.

A játék során összegyűlt adatokat névtelenül tárolják a T-Systems németországi adatközpontjában. Az adatok elemzését a University College London, a DT tudományos partnere végzi.

Piaci hírek

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.