Az Ericsson nagyobb felvásárlásokkal készülne a Nokia és az Alcatel-Lucent egyesülése utáni időszakra. Lehetséges célpontokat keres.

Az Ericsson vezérigazgatója, Hans Vestberg (a fenti képen) a összehívta a cég felső vezetését. A Bloomberg belső értesülései szerint a megbeszélésen olyan  nagyléptékű fúziós és felvásárlási lehetőségeket akarnak megtárgyalni, amelyekkel ellensúlyozhatják a Nokia megerősödését az Alcatel-Lucenttel történő fúzió után.

A svéd cégnek nem kellett az Alcatel-Lucent

A Nokia és az Alcatel-Lucent együttesen ugyanis elég erős lehet ahhoz, hogy megnyirbálja az Ericsson globális értékesítési lehetőségeit, és akár fölébe is keveredhet a vezetékes piacon – jegyzi meg a hírügynökség, amelynek az Ericsson szóvivője azonban nem kívánta kommentálni az értesüléseket.

Bármilyen nagyobb ügyletbe is fogjon az Ericsson, az irányváltást is jelezne a a cégnél. A svéd távközlési berendezésgyártó ugyanis ezidáig inkább a kisebb felvásárlásokkal növelte a szakértelmét az alaptevékenységén kívüli szegmensekben. Már az is jeleze, hogy van némi irányváltás, hogy 2014-ben ők is ajánlatot tettek az Alcatel-Lucentre, de azt végül visszavonták. Akkor azonban úgy ítélték meg, hogy az összeolvadás nem hozna elég költségcsökkentést a társaságok működési költségeiben.

Szintén a váltást valószínűsíti az Ericsson elnökének, Leif Johanssonnak az a nyilatkozata, melyet néhány hete adott a Bloombergnek: "Nem látok okot rá, miért zárnánk ki egy nagyobb ügylet lehetőségét, ha adottak lennének az feltételek – mondta, , majd hozzátette –: "De mint ismert, nem túl sok potenciális célpont jöhet szóba."

Lehetséges célpontok: a Juniper Networks és a Ciena

Elemzők két céget tartanak esélyesnek. említettek a Bloombergnek az egyik a Juniper Networks, a másik a Ciena. Szerintük mindkettő jó választás lehet a svéd nagyvállalat számára.  A Junipert 1996-ban alapították, a New York-i tőzsdén jegyzett társaság különféle hálózati innovációkkal foglalkozik. A 8800 fős cég székhelye a kaliforniai Sunnyvale-ben van, tavalyi éves bevétele 4,6 milliárd dollár volt. Mint azzal a Bitport is foglalkozott, a Juniper Networksszel a Nokia kacérkodott korábban, ám végül a felvásárlásból csak stratégiai partnerség lett.

Főként adathálózatok specialistájaként ismert az ugyancsak amerikai Ciena. Az 1992.ben alapított marylandi székhelyű cég több mint 5 ezer főt foglalkoztat. Tavaly bevételei megközelítették a 2,3 milliárd dollárt.

Nokia-Alcatel – még nincs lejátszva

Az Ericsson tehát készül, ám valójában a Nokia és az Alcatel-Lucent fúziója még közel sem lefutott ügy. Utóbbi cég éves közgyűlésén a részvényesek egy része igencsak elégedetlen volt a javasolt felvásárlási árral, és jelezték, nem is olyan biztos, hogy rábólintanak a tranzakcióra.

Az Ericsson pedig addig is, amíg nagyobb falatot nem talál egyéb kisebb ügyletekkel is halad előre, hogy növelje globális jelenlétét. A Times of India értesőlései szerint jelenleg Indiában tárgyalnak a helyi Reliance Jio mobilszolgáltatóval egy lehetséges mobil videós együttműködésről. Ez is része lenne annak a nagyobb szabású tervnek, amivel az Ericsson 2017-re a jelenlegi 10 százalékról 15 százalékra akarja növelni a részesedését az ottani tévés és mobilvideós piacon.

Piaci hírek

Arab MI-cégbe fektet a Microsoft

Redmondnak csillapíthatatlan az étvágya, ha MI-fejlesztésről van szó. Az OpenAI-ba tolt sok milliárd dollár után ezúttal másfél milliárdot áldoz az egyesült arab emírségekbeli G42-re.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.