Az alkalmazások által termelt bevételek túlnyomó részét a játékok hozták 2015-ben.

Az okostelefonok terjedésének lassuló üteme a gyártókat egyre nehezebb helyzetbe hozhatja idővel, de vannak területek, ahol még évekig biztosított az üzlet. Az appok gazdasága nagy lépésekkel fejlődik, az alkalmazásokból származó bevételek meredeken emelkednek, a piac pedig 2020-ra elérheti a 100 milliárdos értéket is.

A játék nem játék

Az App Annie által kiadott, 2015-re vonatkozó elemzés minden olyan cég eredményét tartalmazza, amelynek az alkalmazásaiból pénz folyik be és e tevékenység során alkalmazottakat foglalkoztat. Az összesítés szerint az előző évben az applikációk 41,1 milliárd dollárnyi forgalmat generáltak, ami idén meghaladhatja az 50 milliárdot, rá négy évre pedig ez meg is duplázódhat.

Még mindig pörög: idén 24 százalékos növekedéssel számolnak

Ahogy évek óta, úgy 2015-ben is a játékok aratták a legnagyobb üzleti sikereket. Az említett 41 milliárd dollár 85 százalékát a játék appok hozták be a kiadóknak, ami 34,8 milliárd USD-t jelent. Az App Annie előrejelzésében ez a szegmens a teljes piachoz hasonló növekedést produkál: 41,5 milliárd 2016-ban, majd 74,6 milliárd 2020-ra.

A bevételek elsősorban a (játékok területén) fejlett, jellemzően távol-keleti piacokról származnak. Ezen belül főleg Kína nagyvárosai játszanak fontos szerepet, de Japán és Dél-Korea játékos kedvű felhasználói is sokat áldoznak szenvedélyükre. Az app piac egészét tekintve a nagy fogyasztókon (USA, Japán, Kína) kívül a fejlődő országok, India, Indonézia, Mexikó, és Argentína tettek még be jelentős összegeket a közösbe.

A Távol-Kelet itt is uralkodik

Közülük is Kína felfutása a leglátványosabb, ami miatt az App Annie elemzői úgy látják, hogy 2016 első félévére az ország app bevételek szempontjából le fogja hagyni az Egyesült Államokat. Ez az előzés egyébként a letöltések számát tekintve már 2015 elején megtörtént. Egy másik megállapítás szerint az általánosan rossz gazdasági helyzet látszólag nem befolyásolja az appok teljesítményét. Erre kiváló példa Brazília, ahol a recesszió ellenére 40 százalékkal nőttek az appok bevételei 2015-ben.

A játékok dominanciája a jövőben is megmarad, de az elemzők szerint egyre több területről érkezhetnek sikeres alkalmazások. Egyre nagyobb szerephez jutnak a banki, kereskedelmi, a légitársaságokhoz köthető applikációk, de a kormányzati szolgáltatások is jelentős hatással lesznek a piacra.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.