Meglehet, a BlackBerry készülékgyártóból általános mobil biztonsági megoldások szállítójává válik. Erre utal az is, hogy felvásárolta a német Secusmart mobilbiztonsági céget.

Amikor május végével lezárult az egykor szebb napokat is látott BlackBerry első üzleti negyedéve, volt ok örömre és bánatra is: egyfelől végre nyereséget termelt a cég, másfelől nagyon kicsit lett. A negyedéve bevétele alig harmada volt az egy évvel korábbinak (nem érte el az 1 milliárd dollárt), ráadásul a készülékeladások már csak 39 százalékát adták a bevételeinek. A többi főleg szolgáltatásokból, kis részben szoftverértékesítésből származott.

Hiába azonban a 23 milliós nyereség, ez önmagában nem jelenti a BlackBerry megmenekülését a végtől. Mire alapozhatja Jason Chen, a tárasaság elnök-vezérigazgatója (a fenti képen) töretlen optimizmusát?

Egy lehetséges út: a biztonság

Például arra, hogy van egy egyre fontosabb terület, amiben még mindig az élen jár a cég: ez pedig a mobil biztonság – írta a Biztonságportál. BlackBerry ugyanis mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy az általa fejlesztett operációs rendszer, a készülékek, és ilyen módon tulajdonképpen a teljes mobil platformja biztonsági szempontból a versenytársak előtt járjon. Idejekorán felismerték, hogy a mobilbiztonság kiemelt területté válik, amely alapvetően befolyásolhatja azt, hogy a felhasználók mely mobil platform mellett teszik le a voksukat.

A BlackBerry éves bevételeinek megoszlása, 2010-14 * (millió USD) | Create Infographics

Az persze jól látszik – épp a BlackBerry példáján –, hogy a biztonság önmagában kevés a boldoguláshoz. Ennek ellenére a cég továbbra is a biztonsággal próbálja eladni magát. Szakértők figyelmeztetnek arra, hogy ezzel a stratégiával csak az átlagosnál jóval biztonságérzékenyebbek szervezeteket lehet megnyerni. Mert hiába készítenek atombiztos BlackBerryket, közben a többi platform is sokat fejlődött a biztonság terén, és a különféle mobil eszköz- illetve alkalmazásmenedzsment technológiák is segítenek a biztonság növelésében.

Akkor még sincs esélye a cégnek?

A biztonság új területeire kalandoznak

A BlackBerry próbálkozik. a héten jelentette be, hogy a stratégiai céljainak megvalósításához felvásárolta a német Secusmart céget, amely mobilbiztonsági megoldásokkal és titkosítási eljárások fejlesztésével foglalkozik. A német vállalat már eddig is kínált BlackBerry-kompatibilis technológiákat, de a jövőben ez a fejlesztési irány felgyorsulhat. Az akvizíció valóban mindkét fél számára jól jött, ugyanis ezáltal a német vállalat termékei nagyobb szerephez juthatnak a nemzetközi piacon, míg a BlackBerry kezébe hatékony hang- illetve üzenettitkosítási eljárások kerülnek.

John Chen úgy nyilatkozott a felvásárlásról, hogy a Secusmart az egyik sarokköve lesz a BalckBerry biztonsági kínálatának. Szerinte a felvásárlás jól mutatja azt az irányt, amely felé a BlackBerry halad, hogy átfogó védelmi megoldásokat nyújtson a legmagasabb biztonsági követelményeket támasztó szervezeteknek. Olyan technológiákkal akarnak előrukkolni, amelyek az Apple és az Android platformoknál jóval magasabb szintű védelmet biztosítanak.

Az elemzők óvatosak

Az elemzői vélemények alapvetően optimisták, de óvatosak a tekintetben, hogy mennyire lesz sikeres ez a stratégia. Stacy Crook, az IDC elemzője, úgy látja, hogy a BlackBerry jó irányba halad, amikor végponttól végpontig terjedő, kombinált hardver- és szoftveralapú biztonságban gondolkodik. Kérdés azonban, hogy a vállalat miként tudja kiterjeszteni a technológiáit más platformok felé.

A Forrester Research szakértője, Tyler Fields is úgy látja, hogy a BlackBerrynek nyitnia kell más platformok felé is, mert a piac az egységesített védelmi rendszerek, szolgáltatások irányába halad. Ez azt jelenti, hogy eszközfüggetlen módon kell biztosítani a hardver-, az alkalmazás-, az operációsrendszer- és a hálózatszintű biztonságot ahhoz, hogy egy-egy megoldás sikeressé válhasson.

A BlackBerry jelenleg minden harmadik fél által fejlesztett alkalmazást alaposan ellenőriz, hogy kiszűrhesse a nemkívánatos programokat. Fields szerint azonban ezt az androidos alkalmazások esetében is meg kellene valósítania a cégnek. Emellett ki kellene bővíteni a BlackBerry Enterprise Server mostani Android/iOS képességeit, hogy a biztonsági előírások minél mélyebb szinten, minél aprólékosabban legyenek beállíthatók, illetve kikényszeríthetők.

Ehhez a Secusmart felvásárlása fontos lépés lehet, hiszen a német cégnek a BlackBerry mellett iOS-re és Androidra is vannak megoldásai, és fejlesztenének Windows Phone-ra is.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.