A ZDNet már szerdán tudni vélte, amit tegnap a Microsoft be is jelentett: 2100 embert elbocsátanak, és bezárják a kaliforniai Microsoft Research-öt is.

A Microsoft már a nyáron bejelentette, hogy alaposan átszervezik a céget, melynek keretében összesen mintegy 18 ezer dolgozónak mondanak fel a jövő év végéig. Bár azzal sokan számoltak, hogy a Nokia Devices & Services divízió integrálásának szükségszerűen lesznek emberáldozatai, a leépítés mértéke meglepetést okozott.

Tudták és mégis meglepődtek

A volt nokiás dolgozók végül 12 500-an lettek kevesebben (többek között a Nokia komáromi üzeme is bezárt), de a terv maradék részét, azaz 5500 főt a Microsoft adja. Ennek az első köre következett be most. A Seattle-ben lévő irodából pédául közel 750, Kaliforniában pedig összesen 160 embert küldenek el.

Az azonban sokakat meglepett, hogy a mostani leépítés érinti a cég kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Szilícium-völgybeli részlegét, a Microsoft Research-öt (MSR) is, amely mintegy ötven embert foglalkoztatott. A Microsoft szóvivője elismerte, hogy bezárják a Mountain View-ban működő, 2001-ben alapított MSR-t (a központ a fenti képen látható épületben székelt), ugyanakkor az állította, hogy az ott dolgozók egy részének – azt nem árulta el, hogy pontosan hány embernek – a cég más kutatóközpontjában ajánlanak munkát.

A szóvivő azonban hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy a Microsoft háttérbe szorítaná a K+F tevékenységét. A Szilícium-völgyben továbbra is mintegy 2500 alkalmazottjuk dolgozik ilyen projekteken, például a Bing, az Outlook.com, a Skype, a Yammer és az Xbox fejlesztésén. Az MSR bezárására azért volt szükség, mert a cég konszolidálni kívánja K+F tevékenységét.

A Business Insider egy forrása azt állította, hogy a leépítésnek az egyik legnagyobb vesztese a tesztmérnöki állomány volt. Ennek hátterében is az áll, hogy az új vezérigazgató, Satya Nadella alaposan átszervezi a céget, hogy radikálisan csökkentse a bürokráciát.

Laposabbá válik a szervezetet, azaz megszűnnek köztes menedzsmentszintek, hogy gyorsabbá váljon a cégen belüli információáramlás és a döntéshozatal, egyúttal átalakítják a termékfejlesztést is. A termékek piacra jutását például úgy kívánják gyorsítani, hogy lerövidítik a tesztelési folyamatokat: megszüntetik a dedikált tesztelő csoportokat, és a tesztfolyamatot integrálják a fejlesztő csapatokba.

Közösség & HR

Betesz a produktivitásnak, ha az IT és az üzlet képtelen egy nyelven beszélni

Ezért is alacsony a magyar szervezetek produktivitása a META-INF reprezentatív kutatásása szerint.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.