Elektronikus eljárást vezet be a MÁV Zrt. a közbeszerzési értékhatárt el nem érő vásárlásainál - jelentette be Werle Zoltán, a MÁV Zrt. társasági szolgáltatás igazgatója.

Számításuk szerint éves szinten mintegy 20 milliárd forintnyi, a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzést bonyolítanak majd le gyorsabban, hatékonyabban és átláthatóbban az elektronikus rendszerben. A szoftveres megoldást az Electool Hungary szállítja, amelyért havi szinten pár százezer forintos díjat fizetnek.

A MÁV Zrt. adatai alapján éves szinten a MÁV-csoport mintegy 4000 beszerzést bonyolít, ebből 1000 a MÁV Zrt.-é. Ez utóbbiak 60-70 százaléka nem éri el a közbeszerzési értékhatárt.

Elektronikus előnyök ■ Werle Zoltán hangsúlyozta: az e-beszerzéstől azt várják, hogy az így lebonyolított vásárlásoknál 85 százalékkal kevesebb papírt használnak majd fel, és 30 százalékkal csökkentik az egy eljárásra ráfordított munkaidőt. Gyorsítani fogja az eljárást az is, hogy az 500 ezer forint értékű beszerzések alatt a honlapon közzétett általános szerződési feltételek alapján kötnek megállapodást.

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a MÁV-csoport anyagi jellegű ráfordításai mintegy 8 milliárd forinttal csökkentek 2010-2011-ben. A beszerzések során a MÁV Zrt. az elmúlt két évben legalább 3,6 százalékos, azaz több mint 1,8 milliárd forint megtakarítást ért el azon szolgáltatások, termékek vásárlásánál, amelyeknél az összehasonlíthatóság fennáll.

Fejlődünk, fejlődgetünk  Az állami cégcsoport informatikai fejlesztése több területen zajlik párhuzamosan. Tavaly novembertől a MÁV járataira interneten keresztül foglalt és otthon kinyomtatott jegyekkel is fel lehet szállni, az ellenőrök pedig okostelefont kapnak az érvényesség ellenőrzésére. Idén januárban arról adtak tájékoztatást, hogy az év végéig vezetik be az egységes elektronikus irat- és dokumentumkezelő rendszert a csoport nagyvállalatainál, amitől több 100 milliós megtakarítást várnak.

Dokumentumkezeléssel spórolna 100 milliókat a MÁV
Okostelefont kapnak a MÁV jegyellenőrei

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.