Ausztrál kutatók szerint nem hoz felszabadulást a közlekedési dugókból az autonóm autók kora. Legalábbis akkor biztosan nem, ha nem változtatunk begyöpösödött attitűdünkön.

Vegyük figyelembe a humán tényezőt is

A Sydney Egyetem Közlekedési Intézetének megállapítása szembe megy a korábbi, autonóm autók városi közlekedésre gyakorolt hatásait vizsgáló kutatások megállapításával. Eddig ugyanis szinte kizárólag azt jósolták a témával foglalkozó tanulmányok, hogy az önvezető járművek megjelenése, pontosabban elterjedése jelentős mértékben csökkenti majd a forgalmi dugókat. Ha a járművek ideális tempóban és útvonalon haladhatnak, akkor összességében javulhat a közlekedési helyzet, olvashattuk korábban számos alkalommal.

Igaz, a sebességhatárokat pontosan tartó mesterséges intelligencia okozhat a közlekedésben lassulást. Addig, amíg az utakon önjáró és hagyományos, emberek vezette autók is közlekednek, meg kellene oldani, hogy az önjáró autó is képes legyen igazodni az emberi viselkedéshez. Például ahhoz, hogy az emberek soha nem a szabályok pontos betartásával vezetnek. Ha mondjuk a forgalom tempója városban inkább 55 km/h, akkor az emberi vezetők többsége ezzel a tempóval halad, megszegve a sebességkorlátozást.

Az önvezető autók viszont, épp a maximális biztonság érdekében következetesen betartják a sebességhatárokat, amivel sok esetben megakasztják a forgalmat, dugókat és problémás forgalmi helyzeteket generálnak (lásd az alábbi, egy konkrét rendőri intézkedésről készített videót).
 

Túlságosan irigyek vagyunk

Az ausztrál, immár 2010 óta futó Transport Opinion Survey (TOP) azonban más megvilágításból vizsgálta a helyzetet. Ennek során kiderítette, hogy habár az ausztrálok igen érdeklődőek az önvezető autók iránt, azok másokkal való megosztásától már húzódoznak. A felmérés szerint az autonóm gépjárműveket vásárolni tervezőknek csak mintegy negyede döntene amellett, hogy családján kívül mások számára is rendelkezésére bocsássa közlekedési eszközét.

Pedig az autók megosztása létfontosságú a közlekedési forgalom javítása érdekében. Ha kevesebb autót kell parkoltatni, akkor egyrészt több útfelület szabadulhat fel a közlekedés számára. Másrészt, ha elég sokan osztják meg járműveiket, akkor kevesebb új autót kell vásárolnia az embereknek, így összességében csökkenhet a gépkocsik száma. Az időzítés problémájára persze nehezen találni megoldást, vagyis, hogy a reggeli és délutáni ingázó csúcsidőszak jelentette közlekedési terheken mennyire tud segíteni a tömeges megosztás – hiszen jellemzően a többség ekkor akarja használni járművét.

Visszatérve az ausztrál kutatásra: a felmérésben részt vevő helyiek 28 százaléka fontolná meg egy autonóm közlekedési eszköz vásárlását, és csak 7 százalékuk döntene úgy, hogy azt kölcsönadná másoknak, némi anyagi ellenszolgáltatásért cserébe. Vagyis a fogyasztói szokások változása nélkül az önvezető autók önmagukban nem hoznának felüdülést a jelenlegi közlekedési helyzetből.

Megosztani – ez nem is kérdés

A helyzet egyébként nem ausztrál-specifikus. Igaz, a témát szintén kutató brit felmérés valamivel jobb arányokat hozott ki otthon, de még a magukat vezető gépjárműveket vásárolni tervező briteknek is csupán harmada döntene úgy, hogy nem kizárólag saját maga és családja használná a közlekedési eszközöket. Valószínűleg itthon, egy, az idegenektől sokkal inkább elzárkózó közegben még siralmasabb arányok jönnének ki.

Éppen ezért az ausztrál kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy állami beavatkozásra lenne szükség ezen a téren is. Nem csupán a modern közlekedési eszközök vásárlásának támogatását kellene megfontolniuk a döntéshozóknak, hanem a megosztásra való hajlam növelését is elő kellene segíteni például adókedvezmények formájában, összegezte megállapításukat David Hensher professzor, a TOP igazgatója.