De az előző negyedév legnagyobb tranzakciójára már Németországban került sor.
Hirdetés
 

A KPMG néhány nappal ezelőtt tette közzé a fintech szektor harmadik negyedéves befektetéseiről készített összeállítását, amelyből kiderül, hogy a befektetők a július és szeptember közötti időszakban világszerte 274 üzletet kötöttek összesen 8,2 milliárd dollár értékben. Ez a megelőző időszakhoz képest némi csökkenést, éves szinten azonban növekedést jelent, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tranzakciók volumenének negyedévről negyedévre jelentkező fluktuációját leszámítva a befektetői aktivitás sem sokkal marad el a korábbi csúcsoktól.

Európa = Nagy-Britannia = London

Európában 73 megállapodás született 1,66 milliárd dollár értékben, ami ugyancsak alulmúlta az előző negyedévet, de a KPMG szerint a piac kilátásai továbbra is bíztatóak. A vállalkozásokba áramló befektetések mediánja például az egész évet tekintve minden szakaszban növekedett a 2016-oshoz képest, legyen szó a kezdeti, korai vagy késői fázisokról.

A tíz legnagyobb európai tranzakcióból hétre Nagy-Britanniában került sor, míg Franciaország, Olaszország és Németország egy-egy céggel képviselteti magát a toplistán – igaz, a német ConCardis másodlagos kivásárlása önmagában is több pénzt mozgatott, mint a többiek együttvéve.


forrás: Pulse of Fintech Q3'17, Global Analysis of Investment in Fintech, KPMG International


A KPMG anyaga megállapítja, hogy a nagyvállalatok befektetési üzletágai egyre aktívabbak ezen a területen, a harmadik negyedévben már ezek jegyezték a lezárt tranzakciók ötödét. A tradicionális pénzügyi szereplők ennek értelmében tisztában vannak a digitális trannszformáció kritikus jelentőségével.

Bár az továbbra is minden esetben megfontolás tárgya, hogy a felvásárlás vagy a házon belüli fejlesztés a célravezetőbb, a pénzügyi szervezetek egyre lelkesebben tolják a forrásokat a fintech cégekbe. Ezzel ugyanis közvetlen hozzáférést szereznek azokhoz a technológiákhoz, amelyekkel máskülönben versenyezniük kell.

Visszatérve a földrajzi eloszlásra, az európai metropoliszok közül továbbra is London viszi a prímet, ahol a kockázati befektetők elsősorban a B2B szektorban voltak aktívak. London és Nagy-Britannia egyébként ebben a tekintetben szinonim fogalmak, az egész negyedévben mindössze egyetlen olyan (ismert értékű) befektetésre került sor az egész országban, amelyet nem a fővárosban hoztak tető alá.

Észak-Amerikában kötik a legnagyobb üzleteket

Németországban, ahol eddig jellemzően a bankok vitték az ilyen típusú kockázati befektetéseket, most a biztosítási iparág is elkezdte behozni a lemaradását, és országszerte tevékenyen részt vettek az insurtech technológiákat fejlesztő inkubátorok finanszírozásában. Franciaországban az új, a korábbinál progresszívebb szabályozási környezet hatásának tudható be, hogy a befektetői aktivitás a fintech vállalkozások minden életszakaszában növekszik.
 


forrás: Pulse of Fintech Q3'17, Global Analysis of Investment in Fintech, KPMG International


Ahogy a KPMG fenti ábrájából is kiderül, a legnagyobb üzleteket továbbra is a tengerentúlon kötik. Ahogy Európában London, úgy a globális toplistán Észak-Amerika foglal el hét helyet; ezek mellett két európai és egy kínai üzlet szerepel a 2017-es harmadik negyedév tíz legértékesebb fintech befektetése között. Az észak-amerikai régió persze nem csak a látványostoplistát, hanem egyelőre az összes statisztikát vezeti: a világszinten megmozgatott 8,2 milliárd dollárból 5,35 milliárd, a 274 tranzakcióból pedig 158 darab köthető hozzá.

Piaci hírek

Nyakunkon az összehajtható Samsung okostelefon?

Egy véletlennek köszönhetően hullott le a lepel egy kísérleti készülékről.
 
A magánszektorban az egyetlen út a sikeres üzletmenethez az ügyfélen keresztül vezet. Ha értjük, mit akar, igényeit hatékonyan és gyorsan ki tudjuk elégíteni, akkor nincs menekvés a növekvő bevétel elől.

a melléklet támogatója a TOPdesk

Hirdetés

Agilis módszerek a szolgáltatás-menedzsmentben

Számos szervezet hozott olyan stratégiai döntést, hogy mindent agilis módszerek alapján kell csinálni. Az a felismerés indokolta ezt, hogy az elégedett ügyfelek és egy működő végtermék fontosabbak, mint a folyamatok vagy szerződések. A szolgáltatásmenedzsment területén ez különösen lényeges.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.